Patrubány Miklós októberi nemzetpolitikai előadása és a Szent László-MTA évnyitója


Október  15-én, szombaton 18 órakor, a Bocskai István vezette szabadságharc kitörésének 412. évfordulóján kerül sor  Patrubány Miklós e hónapi nemzetpolitikai előadására az MVSZ Magyarok Házában (1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3.).

 

Az előadás folytatásában kerül sor a Szent László-MTA tanévnyitójára, amelynek keretében Dr. Drábik János elnök, egyben a Trianon Társaság elnöke és Bottyán Zoltán ügyvezető elnök, egyben a Magyarok Világszövetségének elnökhelyettese mond köszöntő beszédet.

 

 

 

 

 

Hallgatóinkat és az érdeklődő magyar embereket szeretettel várjuk!

 

 

 

 

 

 

MVSZ Sajtószolgálat

9017/161013

 

Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!

 

„A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot." (Alapszabály)

 

A Magyarok Világszövetségének létértelme abból fakad, hogy a magyar nemzet a XX. század két világháborúja következtében szétszakítottságban él, és a kommunista, majd a globalizációs és uniós erőtérben a magyar állam államközi egyezmények alávetettségében működik. (Alapszabály)

 

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

 

A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.

 

 

Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is. Hírlevelünkről való leiratkozáshoz, küldjön üres levelet a sajtoszolgalat@mvsz.hu címre, amelynek tárgy-rovatában mindössze ennyit közöl: Leiratkozás.

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.