Helyreigazítás - Beke István és Szőcs Zoltán szabadulva a bukaresti börtönből, háziőrizetben Kézdivásárhelyen

Előbbi közleményünkből kimaradt két hivatkozás, ezért azt most újra közöljük.

 

Július 1-jéről másodikára virradó éjjel, hajnali három órakor megérkezett Kézdivásárhelyre Beke István és Szőcs Zoltán, akiket több mint fél éve terrorizmus vádjával előzetes letartóztatásban tartottak egy bukaresti börtönben. A két székely fiatalt akiket súlyos váddal illetnek konkrét bizonyítékok hiányában vették őrizetbe.

 

A Magyarok Világszövetsége elégtétellel nyugtázza a székely ifjak fogvatartásának enyhítését, és köszönetet mond mindazoknak, akik szabadulásukat követelő sorozatos tüntetések megszervezésével, akár hangjuk hallatásával elősegítették a mostani fejleményt.

 

Az MVSZ erőt kíván Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak miként hozzátartozóiknak is a teljes szabadulásig még hátralevő harcok megvívásához.

 

Beke István és Szőcs Zoltán elhurcoltatásáról, fogvatartásáról Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás készített beszélgetést székelyföldi jogvédő körútjuk során a fiatalemberek szüleivel, illetve Beke István feleségével. A másfél órás beszélgetés ide kattintva tekinthető meg.

 

Készült egy nyolcpercces kivonat is, amely román illetve angol nyelvű felirattal kiegészítve alkalmas arra, hogy a székely fiatalemberek igazsága ne csak magyarul beszélőket győzhessen meg. Köszönet érte a két jogvédőnek. Kérjük tagjainkat és híveinket, hogy terjesszék e három felvételt. (Jogfosztottságban – meddig? Erdély ma, Beke István és Szőcs Zoltán bebörtönzésének tükrében)

 

 

 

Korábban írtuk:

 

Az MVSZ kiáll Beke István és az ő igazságáért tüntető kézdivásárhelyiek mellett

 

Tüntessünk a román követségek és a román állami intézmények előtt 

 

Felhívás a magyar kormányhoz Beke István megvédésére  

 

Morvai Krisztina és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Kolozsváron - A román hatóság lebontatná Petőfi Sándor, Szent István és Szent Erzsébet szobrát  

 

 

 

MVSZ Sajtószolgálat

8930b/160706

 

 

Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!

 

„A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot." (Alapszabály)

 

A Magyarok Világszövetségének létértelme abból fakad, hogy a magyar nemzet a XX. század két világháborúja következtében szétszakítottságban él, és a kommunista, majd a globalizációs és uniós erőtérben a magyar állam államközi egyezmények alávetettségében működik. (Alapszabály)

 

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

 

A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.

 

Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is. Hírlevelünkről való leiratkozáshoz, küldjön üres levelet a sajtoszolgalat@mvsz.hu címre, amelynek tárgy-rovatában mindössze ennyit közöl: Leiratkozás.

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.