4. rész - A magyar irodalom és a Nobel-díj – Kertész Imre – Tóth Károly Antal: Nobelesdi - Az érvényesülés útjai


Kertész Imre 2002-ben kapott irodalmi Nobel-díjat Sorstalanság című regényéért. Az akkor Magyarország-szerte is alig ismert író kitüntetése még a szakmai köröket is meglepte. Kertész Imre addigi írói munkásságát a Svédországban élő Tóth Károly Antal dolgozta fel és publikálta két hónappal a Nobel-díj odaítélése után. Tóth Károly Antal tanulmánya az Új Kéve című svédországi magyar lapban jelent meg 2002 Karácsonyán.

 

Tóth Károly Antal erdélyi tanár Szatmárnémetiben született és Nagyváradon élt, amikor feleségével, Tóth Ilonával együtt az erdélyi magyar ellenállás lapjának, az Ellenpontok című szamizdatnak szerkesztésében szerepet vállalt. Az Ellenpontok 1982 novemberében bekövetkezett lebukása után két másik szerkesztő, Szőcs Géza és Ara Kovács Atilla vált ismertté. Tóth Károly Antal és felesége nevét kevesen hallhatták. Pedig ő volt az egyetlen, akivel szemben a szekuritáté a kényszervallatás eszközeit bevetette. 1984 júliusában Magyarországra emigráltak, majd onnan 1988. március 31-én tovább Kanadába. Végül Svédországban telepedtek le, ahol ma is élnek.

 

Tóth Károly Antal Nobelesdi című, Kertész Imre irodalmi munkásságát elemző tanulmányát részletekben tesszük közzé.

 

 

 

 

 

Tóth Károly Antal

 

Nobelesdi

 

3. Az érvényesülés útjai

 

            Továbbképző tanfolyamot tartottak Bukarestben a pionír egységparancsnokoknak 1970 tavaszán. Egy ilyen parancsnok az egész iskola pionírtevékenységét irányította (a pionír magyarországi megfelelője: úttörő), feladata volt segíteni, összehangolni az osztályfőnökök (osztagparancsnokok) által a gyermekekkel szervezett órán kívüli tevékenységet.

 

     „Parancsnoki" minőségemben nekem is a román fővárosba kellett utaznom. A Bihar megyéből küldöttek jegyei egymás mellé szóltak, így már a vonaton összejött a bihari csapat. Igen jó hangulat alakult ki köztünk, a továbbiakban együtt jártunk a bukaresti pionírház előadásaira, gyakorlataira, sőt gyakran magáncélú városnéző kiruccanásokra is. Heten voltunk („mint a gonoszok"): három magyar és négy román. A magyarok között volt egy Neumann Ottó nevű fiatalember is. Tulajdonképpen fel se figyeltem a családnevére, mert számomra – és tapasztalatom szerint Erdélyben általában - az úgynevezett zsidókérdés nem létezett. Akkor talán még meg se fogalmaztam magamnak, de az én világomban a magyart nem a vér tette, hanem a kultúra, s ha valaki még valami más is volt, annak előttem nem volt semmi jelentősége. Amikor Nagyváradon először látogattam meg N. O.-t, és megismertem a családját, érdekes élményt jelentett számomra az édesapjával való találkozás, aki olyan volt, akár egy ószövetségi pátriárka.

 

     Neumann Ottóval jó barátok lettünk, a barátság néhány éven át tartott, és pontosan nem is tudnám megmondani, miért hűlt ki lassan. Talán magánéletünk megváltozása is közrejátszott benne.

 

     Akkoriban mindketten elhelyeztünk néha egy-egy cikket a nagyváradi Fáklya napilapban. Egy alkalommal megdöbbenve láttam az ő nevét egy Axente Sever nevű román nemzeti hőst méltató írás alatt, aki az 1848-as forradalom idején a román ellenforradalmi csapatok egyik véreskezű vezére volt, és többek között nyolcszáz nagyenyedi magyar civil lakos lemészárlásáért felelős. (Persze az újságban erről szó sem volt.) Amikor N. O.-val ezt követően találkoztunk, azzal védekezett, hogy hiszen a szerkesztőség felkérte, és valaki úgyis megírta volna a cikket. A kérdésre, hogy „de miért éppen te?", kissé elrestellte magát.

 

     Nagyon hosszú ideig nem tudtam semmit róla. Néhány éve a kezembe került egy Magyar Hírlap-beli cikke, amelyben Tőkés László püspököt támadta meg gonoszul. Nyilván az történt, hogy Neumann áttelepedett Budapestre, és ez az írás lehetett talán a „vizsgadolgozata" a baloldali, lényegében SZDSZ szellemiségű újságnál. Azóta rovata van a Magyar Hírlapnál, és az egyházi kérdések (főleg a történelmi egyházakkal szemben ellenséges) szakértője. De hát meg kell élni, ugye. Vajon mindegy-e milyen áron?

 

            Csak most, utólag tudom igazán felmérni, az eseményeket visszapergetve felismerni, hogy Ara-Kovács Attila, akivel hajdan együtt készítettük Nagyváradon az Ellenpontok című szamizdat lapot, milyen alaposan kidolgozott stratégiával készült magyarországi pozíciófoglalására. Csak nemrég értettem meg, mire utalt a nyolcvanas évek közepén Budapesten, ahol akkor mindketten éltünk, amikor – látva milyen lelki mélyponton vagyok – valami olyasmit ajánlott, hogy politikai tevékenységbe kellene fogjak, ki kellene dolgoznom a magam politikai szerepét, és akkor minden sokkal könnyebb lesz. Nem egészen értettem, hogy javaslata mire vonatkozik, de úgy véltem, követendő mintaként talán az Erdélyi Magyar Hírügynökségre gondol, amit ő alapított Magyarországra történt áttelepedése után, és amit Hámos Lászlóék (a HHRF) erkölcsileg és anyagilag támogattak. Csak a kommunizmus összeomlása táján kezdtem észrevenni, hogy nem erről volt szó. A magyarországi úgynevezett demokratikus ellenzék, amely számomra csak tiszteletreméltóan bátor kommunizmusellenes társaságot jelentett, az ő szemében kezdettől fogva politikai szövetséges volt eljövendő pályafutása és megélhetése szempontjából. Már önmagában az a tény is, hogy szamizdatot alapított, előnyt biztosított számára, és segítette a társaságba való befogadását. Mint tudjuk, ma az SZDSZ tagjaként (noha az utóbbi tizenöt évben megjelent írásai hozzáértéséről nem, csak tendenciózus politikai irányultságáról tanúskodnak) helyettes államtitkár a mostanra szelíd szocialistává lett Kovács László minisztériumában, akinek „egész bandájáról", vagyis az MSZMP funkcionáriusairól ezelőtt tizenöt-húsz évvel csak gyűlölettel tudott beszélni.

 

     Bizony nem mindegy, hogy az ember kikkel cseresznyézik. Miután Csoóri Sándor Nappali hold című esszéjét egyesek (elég sokan vannak) antiszemita írásnak kiáltották ki, Mészöly Miklós is azok között volt, akik nyilvánosan elhatárolódtak a szerzőtől. Ezt követően talán maga is meglepődve vette észre, mennyire megnőtt külföldön a művei iránti érdeklődés. Addig is fordítottak néha tőle, de a termés csak most lett gazdagsággal terhes. Azelőtt félig-meddig még csak holmi pusztai írók közé tartozott.

 

     Kertész Imrét a németek támogatták a Svéd Akadémiánál. És mily véletlen: éppen akkor négy svédre fordított könyvének példányai álltak készenlétben a Norstedt Kiadó raktáraiban! Kétség nem fér hozzá, hogy a díj odaítélése politikai döntés volt, hiszen a szerző írásainak művészi értéke elenyésző.

 

     Esterházy Péter egy társaságba tartozik Kertész Imrével. Közös könyvük is jelent meg, voltak együtt író-olvasó találkozókon, legalább is Ausztriában. Évekkel ezelőtt a göteborgi helyi újságban egy egész oldalas interjú jelent meg Esterházyval, aki éppen itt járt egy könyvkiállításon. Az interjúnak az egyik válaszából kiemelt, az ő hova(nem)tartozását látványosan hirdető, ugyanakkor fennhéjázóan gőgös címe volt: Az én hazám a könyvtár. Valójában ő lett volna illetékesebb a Nobel-díj elnyerésére. Mert ha a jelleme nem is, de a tehetsége legalább nemesfémből való, nem pedig holmi olcsó ötvözetből. De úgy látszik, nem volt elegendő „politikai súlya" hozzá.

 

(folytatjuk)

 

 

 

Korábban írtuk:

 

Április 11. - A magyar irodalom és a Nobel-díj - 1. rész - 80 éve jelölték Nobel-díjra Tormay Cecilt

A magyar irodalom és a Nobel-díj - 2. rész - Kertész Imre - Tóth Károly Antal: Nobelesdi - Gyászmunka

3. rész - A magyar irodalom és a Nobel-díj – Kertész Imre – Tóth Károly Antal: Nobelesdi - A művek

 

 

 

 

MVSZ Sajtószolgálat

8956/160414

 

 

Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!

 

„A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot." (Alapszabály)

 

A Magyarok Világszövetségének létértelme abból fakad, hogy a magyar nemzet a XX. század két világháborúja következtében szétszakítottságban él, és a kommunista, majd a globalizációs és uniós erőtérben a magyar állam államközi egyezmények alávetettségében működik. (Alapszabály)

 

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

 

A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.

 

 

Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is. Hírlevelünkről való leiratkozáshoz, küldjön üres levelet a sajtoszolgalat@mvsz.hu címre, amelynek tárgy-rovatában mindössze ennyit közöl: Leiratkozás.

 

 

 

 

 

 

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.