Simontornya V. Vár napja









Könyv István J.,  a Simontornyai Városvédő Mozgalom képviselője az alábbi tudósítást küldte Simontornya V. Vár napjáról:


Május 16-án Simontornyát hatalmas ágyúlövés ébresztette. Az 1200-as évekre felépült Simon tornyát ismét megtámadta a török. Hatalmas küzdelem dúlt. A vár hős védői az V. éve megrendezett Vár napján most is kitettek magukért ,és iszonyatos küzdelemben, a program szerint délelőtt és délután is a várat sokáig tartották, de végül győzedelmeskedett a túlerő. Négy év óta először.

 

Az egész napos rendezvényen nagyon jól felépített kísérő műsorok, a minőségi kézműves vásár, játszóházak, a zene és harci bemutatók sokasága szórakoztatta a nagyérdemű közönséget. A messziről érkezettek és a rengeteg gyermek nagyon jól szórakoztak, a program szervezőit pedig dicséret illeti az évről-évre való hagyományőrző csoportok egymás segítése révén mára már színvonalassá váló rendezvény megszervezéséért. Bízzunk a fiatal várvédő simontornyai és más várak magyarjai közös ígéretében, hogy "jövőre felszabadítják a várat, egy hasonlóan látványos egész napos programmal".

 

Mi, akik ott voltunk, a történelem egy kis szeletkéjét élvezhettük, valós körülmények között, csodálatos szép időben, jókedvűen, egy ragyogó rendezvényen. Simontornyán eddig a "jött-mentek", itt maradottak és elmentek próbáltak idegenforgalmat, turisztikai programot szervezni. Kizökkenteni a kisvárost a jobb sorsra érdemes tüppedésből. Kevesebb és nagyobb sikerekkel. Most néhány helyi fiatal szervezésében – élükön Bencze Kornéllal – talán sikerül végre megugrani a magassági rekordot, lécverés nélkül. Talán végre a város lakossága és vezetése is belátja, hogy a nagy múltú bőrgyár megszűnése után, más adottságaival élhet a település. Minőségi területrendezésével, közös vendégfogadó szándékkal, talán több támogatóval de legalább ekkora szeretettel és összefogással. Mi szurkolunk és amiben tudunk, segítünk!

https://www.youtube.com/watch?t=124&v=bOXUfQwGmLY

 

 

 

 

 

Fotó: Váczi Péter

 

 

MVSZ Sajtószolgálat

8655/150522

 

 

Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!

 

„A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot." (Alapszabály)

 

A Magyarok Világszövetségének létértelme abból fakad, hogy a magyar nemzet a XX. század két világháborúja következtében szétszakítottságban él, és a kommunista, majd a globalizációs és uniós erőtérben a magyar állam államközi egyezmények alávetettségében működik. (Alapszabály)

 

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

 

A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.

 

 

Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is. Hírlevelünkről való leiratkozáshoz, küldjön üres levelet a sajtoszolgalat@mvsz.hu címre, amelynek tárgy-rovatában mindössze ennyit közöl: Leiratkozás.

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.