Újra együtt! - Elcsalt szavazatok december 5-én - 1. rész - Az újpesti eset


Az IGEN-eket sújtó döbbenetes csalásokra derült fény a 2004. december 5-i népszavazás után. Kevesen tudják, hogy a népszavazást kezdeményező Magyarok Világszövetsége óvása nyomán a Legfelsőbb Bíróság 2004. december 12-én megsemmisítette a népszavazás hivatalos eredményét, és az MVSZ által megjelölt 1158 szavazókörben az eredmény újbóli megállapítását rendelte el. Sajtószolgálatunk tíz évvel ezelőtti közleményeire támaszkodva hatrészes összeállításban elevenítjük fel, hogy e példátlan történet hogyan lepleződött le, és miként zajlott az eredmények „újbóli megállapítása".

 

Az újpesti csalás lepleződött le legelőször. Kiderült, hogy Budapest IV. kerületének 21. számú szavazókörében a jegyzőkönyvbe még véletlenül sem azokat a számokat írták be, amelyeket a kettős állampolgárságra leadott IGEN és NEM megszámolása eredményezett. Sokkal inkább úgy tűnt, mintha a tényleges eredménnyel mit sem törődve, a jegyzőkönyvbe egyszerűen az első népszavazási kérdésre (a kórházprivatizációra vonatkozóra) leadott szavazatok számát írták volna be, egyszerűen felcserélve az IGEN-eket a NEM-ekkel, és picit igazítva rajtuk, hogy ne legyen annyira feltűnő!?

 

Amikor az MVSZ elnöke az újpesti csalást rendkívüli sajtótájékoztató keretében ismertette, jelen volt a DUNA tévé stábja is, amely felvételt készített, majd sietve távozott, hogy az a 18 órakor kezdődő híradóban adásba kerüljön. A híradóban bemondták, hogy képsor következik az MVSZ elnökének sajtótájékoztatójáról, majd közel háromnegyed percig zavartan néztek egymásra a bemondók, mert a bejelentett felvétel nem került a képernyőre. Ezután bejelentették, hogy műszaki hiba történt… Így történt az elhallgatás.

 

Alább ismételten közzétesszük sajtószolgálatunk tíz évvel ezelőtti, az újpesti csalást ismertető közleményét.

 

 

A népszavazás tisztaságáért

 

Az újpesti eset

 

Budapest IV. kerületének 21. sz. szavazókörében az MVSZ megbízottja is jelen volt. A szavazás másnapján a jegyzőkönyv és saját feljegyzései összevetése után döbbent rá, hogy valami nincs rendben. Bizonytalan volt, mit tegyen?

A sajtóból értesült arról, hogy az MVSZ ezernél is több szavazókörben olyan furcsa eredményt talált, amelybe az ő szavazóköre is beletartozhat. Valóban felcserélték volna a kettős állampolgárság kérdésében az IGEN szavazatok számát a NEM szavazatok számával?

       Ekkor elhatározta, hogy kérni fogja a szavazatok újraszámlálását, még akkor is ha esetleg őt magát is szemrehányással illetik, mondván, mit akar, hisz ő maga is aláírta a jegyzőkönyvet. Elhatározta, hogy vállalja a tévedés ódiumát.

 

December 10-én két oldalas kifogást nyújtott be a kerület jegyzőjéhez, mint a helyi választási iroda vezetőjéhez, és elérte, hogy délután újra kibontották az urnát és újraszámolták a kettős állampolgárság kérdésére leadott szavazatokat. Háromszor számolták újra.

 

Az eredetileg felvett jegyzőkönyv adatai:

1. Kórházprivatizáció:   IGEN-233      NEM-182   Érvénytelen- 9

2. Kettős állampolgárság: IGEN-182     NEM-230  Érvénytelen-12

 

A háromszori újraszámolás után, 2004.12.10. - 15.45 órakor:

2. Kettős állampolgárság: IGEN-200     NEM-212  Érvénytelen-12

 

Az eredeti számolás és az újraszámolás eredménye köszönő viszonyban sincs egymással. A számok összevetéséből annyi azonban kiderül, hogy az eredetileg felvett, és az Országos Választási Irodához továbbított eredmény 36 szavazattal módosítja az IGEN és a NEM szavazatok különbségét, az IGEN szavazatok rovására.

 

Hogyan történhetett? Nem tudni. Az tény, hogy a hivatalosan közzétett eredmény hamis. Tény, hogy a kettős állampolgárság kérdésében az IGEN-ek számát a valósághoz képest látványosan megrövidítették.

 

Ezt az esetet az MVSZ elnöke 2004. december 10-én 16.30 órakor tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján ismertette. A DUNA tévé stábja felvételt készített, majd sietve távozott, hogy a 18.00 órakor kezdődő híradóban bejátszhassák a felvételt. A híradóban bemondták, hogy képsor következik az MVSZ elnökének sajtótájékoztatójáról, majd közel háromnegyed percig zavartan néztek egymásra a bemondók, mert a bejelentett felvétel nem került a képernyőre. Ezek után bejelentették, hogy műszaki hiba történt.

 

"Elvárjuk, hogy a Duna televízió, a "műszaki hiba" elhárítása után játssza be az elmaradt felvételt, és ezzel is bizonyítsa, hogy nem cenzúrázás történt" - nyilatkozta Patrubány Miklós, az MVSZ sajtószolgálatának.

 

Az MVSZ tizenkilenc megye és Budapest területén összesen 1139 szavazókör eredményét kérdőjelezte meg. Ezek után tizenöt megyei választási bizottság határozata ellen nyújtott be fellebbezést, amelyek elbírálására 2004. december 12. után kerül sor. Ennek ellenére, az Országos Választási Bizottság ma 2004. december 11-én végeredményt kíván hirdetni.

 

 

Mintha Európában fordítva lenne szokás.

 

Budapest, 2004. december 11.                     MVSZ Sajtószolgálat


 

Ma és holnap következik visszatekintő összeállításunk további 5 közleménye.

 

 

 

 

 

 

 

 

10 év elteltével a Kossuth térre hívunk mindenkit, aki megszenvedte, aki felismerte, és aki meg nem tagadta 2004. december 5-ét!

 

A Magyarok Világszövetsége

 

 

 

 

 

 

MVSZ Sajtószolgálat

8484/141204

 

 

Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!

 

„A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot." (MVSZ Alapszabály)

 

A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.

 

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

 

A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.