Petőfiért! - Kiss Endre József beszéde a Hősök terén


2014. július 31-én, a Hősök terén, Petőfi Sándor segesvári eltűnésének 165. évfordulóján a Magyarok Világszövetsége figyelemfelkeltő, emlékező megmozdulást tartott. Az elhangzott beszédek közül a mai napon Kiss Endre Józsefnek, a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtára igazgatójának, az MVSZ Petőfi Sándor Bizottsága tagjának Kegyeletadás Petőfi Sándor hamvainak című beszédét közöljük.

 

 

Honfitársak ! Kevés olyan irodalmi személyiségről írtak és beszéltek annyit, mint Petőfiről, az életművének mégis maradtak nyitott kérdései, mint amilyen a származása, a születésének a helye, az életművének egyes részletei. Ma azonban különösen a sorsával és a halálával kapcsolatban oszlanak meg a vélemények. Vannak, akiknek kételyeket táplálnak a fehéregyházi csatát követő utóéletét illetően és  vannak, akiknek nincsenek kételyeik, legfeljebb kérdéseik. A kételkedőket politikai szándék és sajtómanipuláció tartja kétségek között hosszú ideje és ki tudja, még, meddig? Akik azonban szánnak rá időt, veszik a fáradtságot, elmélyülnek a kérdés tanulmányozásában, azoknak ma már megvannak azok az eszközeik, amelyekkel bizonyosságra juthatnak. Ők vannak sokkal kevesebben, őket azonban a bizonyosságuk határozott cselekvésre kötelezi.

 

Petőfi egyértelműen rendelkezett arról, hogy ha meghal, magyar földben temessék el. Az utolsó kívánságát bárkinek illendő tiszteletben tartani, hát még mennyire a nemzet lánglelkű költőjének! Egy csaknem jeltelen sír sok ezer km-re hazánktól, éppoly szégyen Petőfire nézve, mint az, hogy a maradványait összecsomagolva rejtegetik. De szégyen mindazokra a tegnapi és mai nemzedékekre nézve is, akik ezt a nagy adósságukat nem törlesztették:  szégyene az egész magyar nemzetnek!

Amikor Petőfi meghalt – 1856-ban – valószínűleg alkalmi – nem a felekezetének megfelelő – szertartással temették. Nem tudunk arról, hogy a halálát hírül adta-e a harangszó; megmosdatták-e; felöltöztették-e legszebb ruhájába; volt-e ravatala; volt-e koporsója; kikísérte-e valaki a törvényen kívüliek számára elkülönített temetőbe; imádkoztak-e mellette; vittek-e a sírjára koszorút; ültettek-e reá virágot és akadt-e, aki gyászolta, akadt-e, aki később megemlékezett róla?

Azt azonban tudjuk, hogy nemzete nem fejezhette ki a részvétét közvetlenül a sírjánál; rokonai, szerettei, tisztelői nem dobhattak rögöt a koporsójára; nem búcsúztatták el; nem róhatták le kegyeletüket; nem gyászolták; nem siratták el. Egy minősített alkalom során nem mérlegelhette a nemzet, hogy mit jelent a hiánya és ezzel elintézetlen ügyet, súlyos adósságot hagyott hátra nemzedékről – nemzedékre, már több, mint másfél évszázada. Csupán a barátai és rajongói küldtek utána szórványosan egy-egy sóhajtást, kérdezgetve, hogy vajon él-e, hal-e? Amivel a hivatalos Petőfi-kultusz megpróbálta ezt az adósságot enyhíteni, az mind pótcselekvés maradt, amely még inkább rávilágított az elintézetlen ügy befejezésének a sürgető szükségére, hiszen a  tovább élő rossz lelkiismeretet, félelmet, bűntudatot nem tudta kioltani, csupán mérsékelni vagy átmenetileg feledtetni.

A magyar népi hiedelem szerint azok az elhunytak, akiket rendesen eltemettek, azok vigyázzák az élők sorsát, azoknak viszont, akiknek nem adták meg a végtisztességet, azoknak nincs nyugodalmuk, hanem kísértetként bolyonganak. Mintha ezt verselte volna meg Petőfi:

 

„Olyan vagyok, mint az árnyék / Mintha temetőben járnék. Elmúlt idő, elmúlt idő / Te vagy, te vagy a temető. A temető éjjelében / Bolygótűz az én vezérem. Múlt napjaim sírja felett / Bolygótűz az emlékezet."   (Édes öröm, ittalak már... Pest, 1847.)

 

Nálunk – akármilyen kis faluról van is szó – a hősi halottaikról mindenütt megemlékeznek, s a település legméltóbb helyén jelölik ki és építik meg az emlékhelyüket, akkor is, ha azok messze földön adták életüket hazájukért. A nemzet legnagyobb költőjének az ország legméltóbb helyén – akár a fővárosi Hősök terén – kell végtisztességet tenni, az egész magyarság kegyeletadása mellett. A magyarság ha valóban istenfélő, ha valóban nemzet, ha Petőfit a szíve szerint tiszteli, akkor méltó végtisztességet kell adnia koszorús költőjének! Mert ha nem teszi, akkor azoknak a szándéka teljesedik, akik nem akarják, hogy Petőfi temetésén egymásra találjon a magyarság és talpra álljon a nemzet. Ha nem teszi, maga ez a rendezetlen adósság emel vádat a hivatalosok ellen, akik elmulasztották teljesíteni azt, ami a kötelességük lett volna; vádolja azokat, akik a maradványait megtalálták, de a temetését akadályozzák; vádolja mindazokat, akik ebben az ügyben bármilyen okból félretájékoztatták és dezinformálják a közvéleményt! Ahogy vádolnak mindnyájunkat magának a költőnknek a sorai, aki hasonló helyzetről énekelve, így helyezi szívünkre a kérdést:

 

„S a hőst, ki annyi századéven át  /  Oly bátran, oly rendületlen állt, E hőst mi fogja most eldönteni? / Önnön keblének hitvány férgei ! Oh Isten, Isten, aki alkotál, / Hát nincs számomra nemesebb halál?"   (A sivatag koronája. Pest, 1845.)

           

Ezért követelünk tisztességes kegyeltadást Petőfi Sándornak, amelyen megvallhatjuk krisztusi hitünket, kifejezhetjük keresztyén reménységünket, megmutathatjuk a mennyei Atyánk és a magyar véreink iránti szeretetünket! Adja Isten, hogy így legyen!

 

                                                              

 

MVSZ Sajtószolgálat

8448/140806

 

Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!

 

„A Magyarok Világszövetsége, mint az összmagyarság érdekvédelmi szervezete, védőernyőként kíván működni minden magát magyarnak valló ember számára, bárhol éljen a világon. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint." (Alapszabály)

 

A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.

 

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

 

A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.

 

 

 

 

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.