Szt.László-MTA: Magyar borkultúra a Kárpát-medencében - Kaló Imre második előadása június 17-én

A magyar szőlészet és borászat, a Magyarok Világszövetsége alapszabálya
által is kiemelt érték, az életigenlés egyik nagyon jelentős letéteményese
és közvetítője. Egészséges közösségteremtő erejével és szellemiségével
2008-ban és 2012-ben a Magyarok VII. és VIII. Világkongresszusán is
megjelent, borászati konferencia és borverseny keretében. Most e témában
magas szintű előadássorozat szerveződik.

A Szent László Magyarságtudományi Akadémia a jövő tanévtől önálló tantárgyat
indít a magyar történelmi szőlészet és borászat hagyományáról, a
borkultúráról, a mai kézműves borászatról, a borászat és borkultúra
közösségi szerepéről és mindarról, ami összefüggésbe hozható ezzel az igen
jelentős tárgykörrel. A tantárgy felépítésére a 2011. év Borászok borásza
címmel kitüntetett Kaló Imrét kértük fel, akinek első előadására június
2-án került sor, A gondolkozó ember és a Bor címmel, és amely megtekinthető
a világhálón <http://new.livestream.com/accounts/2560855/events/2489667> .

A második előadás június 17-én, kedden 18 órától hangzik el az MVSZ –
Magyarok Házában (Budapest, V. ker. Semmelweis u. 1-3), a Bartók- teremben,
ahova szeretettel várjuk az érdeklődőket. A második előadás címe: Magyar
borkultúra a Kárpát-medencében. Moderátor: Komsa József.


A helyszínen az előadást borkóstoló teszi igazán élővé, de a világhálón is
követhető az alábbi címre kattintva:

http://new.livestream.com/accounts/2560855/events/2489667


Tisztelettel kérjük a résztvevőket és érdeklődőket, hogy a
maborvital2014@gmail.com címre elküldve osszák meg a szervezőkkel az
előadásokkal kapcsolatos gondolataikat és javaslataikat. Ezzel nem csak a
következő tanévi tantárgybevezetést segítenék, hanem a borászok és
borbarátok összefogásában rejlő lehetőségeket is gazdagíthatják.


MVSZ Sajtószolgálat

8369/140613



<http://www.egipatrona.hu/mvsz/index.php/nyitolap/szja-1#.Uxp7BM6ghvI>
Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!

„A Magyarok Világszövetsége, mint az összmagyarság érdekvédelmi szervezete,
védőernyőként kíván működni minden magát magyarnak valló ember számára,
bárhol éljen a világon. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő
embert hozzá tartozónak tekint." (Alapszabály)

A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti
szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa
hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok
Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét
évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és
tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.