Az MVSZ újra kiadta a Szent Kinga gyűrűje című CD-t



Árpád-házi IV. Béla király lánya, Kinga szentté avatásának 15 évfordulójára a Magyarok Világszövetsége újból kiadta a Szent Kinga gyűrűje című misztériumjáték zenéjét tartalmazó CD-t.

 

A Szent Kinga gyűrűje című misztériumjáték egy programmű, amely a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának  (VET) felhívása nyomán 1999-2000 fordulóján született Török Viola összeállításában és rendezésében, Nagy András látványterveivel.

 

Szent Kingát a lengyelek a „Nép Anyja"-ként tisztelik. Egymillió zarándok jelenlétében 1999. június 16-án lezajlott szentté avatása a magyarság életének oly magasztos pillanata volt, amelynek a VET az ószandeci székely kapu felállításán túl azzal is örök emléket kívánt állítani, hogy egy olyan programmű születését ösztönözte, amely egyszerre alkalmas a kereszténység nagyszerűségének, egy szentté avatott magyar királylány példás életének és a páratlan lengyel-magyar barátság megjelenítésére.

 

A misztériumjáték ősbemutatója 2000 pünkösdjén, Csíksomlyón, az oltárszínpadon került volt. Az ott készült felvételt a Duna televízió a kettős millenium év Szent István napi főműsorában közvetítette.

 

A misztériumjáték teljes zenei anyagát – egyházi és népi, történelmi és kortárs, magyar és lengyel énekek – tartalmazó CD első kiadása 2001-ben jelent meg. A mostani második, javított kiadás példányai az MVSZ székházában megvásárolhatók, illetve a világhálón keresztül megrendelhetők.

 

 

 

 

       A mű végigköveti Szent Kinga életét kislánykorától haláláig

 

Megrendelés:

 

Ár: 2000 Ft

 

Belföldi átutalás esetén a bankszámla: 10300002-20102159-70833285

 

Külföldi átutalás esetén:

Magyarok Világszövetsége

1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3.

bankszámlája:

IBAN HU 52 10300002-20102159-70833285

MKB Rt. – Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.

1056 Budapest, Váci u. 38.

SWIFT Kód:MKKBHUHB

 

Megrendeléseket az mtf.szervez@gmail.com címen fogadnak.

Ha a kívánt mennyiség árát banki átutalással befizették, és pontos postai címüket feltüntették, akkor másnap postázzák a megrendelt CD-ket.

 

 

MVSZ Sajtószolgálat
8368/140612

 

Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!

 

„A Magyarok Világkongresszusa a legátfogóbb legitimitású magyar testület, amely 1929-ben alakult, és megtestesíti a Trianon után képviselet nélkül maradt egyetemes magyar népet. A Magyarok Világkongresszusa, annak második ülésén, 1938-ban életre hívta a Magyarok Világszövetségét, úgy, mint a Magyarok Világkongresszusának állandóan működő ügyvivő testületét. A Magyarok Világkongresszusa 1992-ben tartotta harmadik ülését, és azt követően négyévenként ülésezik. Határozatait a Magyarok Világszövetségének döntéshozó testületei kötelezően napirendjükre kell, hogy tűzzék, és elfogadó döntés esetén végre kell hajtaniuk. Határozatait a Magyarok Világkongresszusa a magyar állam számára megvalósítandó ajánlásoknak tekinti." (Alapszabály)

 

A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.

 

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

 

A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.