2014. június 16. - Ötvenhatos vértanúk hozzátartozói tiltakoznak a Hősök terén megrendezendő koncert ellen - MTI-közlemény

Budapest, 2014. június 16., hétfő (MTI) - Ötvenhatos mártírok több hozzátartozója tiltakozik az 1956-os mártírok emléknapján a Hősök terén hétfő este megrendezendő Omega- és Scorpions-koncert ellen. Erről Jánosi Katalin, Nagy Imre miniszterelnök unokája tájékoztatta az MTI-t.

 A közleményben - amelyet Jánosi Katalin mellett Maléter Pálné, Maléter Pál özvegye és Szilágyi Júlia, Szilágyi József leánya is aláírt - úgy fogalmaznak "tiltakozunk a durva, kegyeletsértő kormányzati rendezvény" ellen.

Kifejtették: ahogy október 6., úgy június 16. is nemzeti gyásznap. Az aradi vértanúk emléknapját sem keresztelik át a béke napjára, a Batthyány-emlékmécsesnél sem rendeznek az egykori miniszterelnök halála alkalmából táncmulatságot "vagy Aradon, az emlékműnél Madonna-koncertet október 6-án" - tették hozzá.

"Június 16. Nagy Imre és mártírtársai kíméletlen meggyilkolásának, a hazáért hozott áldozatának, vértanúhalálának emléknapja, mely semmiképp sem lehet a +szabadság napja+ és a gyásznapon semmiképp sem táncolhatnak-vigadhatnak katartikus gyászszertartásuk helyszínén!" - hangsúlyozták.
A közlemény szerint "embertelen és sértő" (ahogy egy kormányzati alkalmazott említette:) "örömünnepet" rendezni a gyászszertartás helyszínén. "Ez történelmünk fontos eseményeinek hazug átírására tett gyalázatos kormányzati kísérlet, mely újabb bizonyítéka a regnáló hatalom otromba érzéketlenségének" - fogalmaztak.

Az aláírók "minden jóérzésű magyar hazafit" és az említett zenekarokat arra kérik: ne sértsék meg Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Szilágyi József, Losonczy Géza, és az összes 1956-os mártír emlékezetét. "Hajtsunk fejet, emlékezzünk csendben, méltó módon hőseinkre, vértanúinkra!" - olvasható a közleményben.

A Nagy Imre és mártírtársai 1989-es újratemetése, valamint a rendszerváltoztatás 25. évfordulója alkalmából rendezett emléknap állami rendezvényeinek kezdeteként hétfő reggel katonai tiszteletadással tartottak koszorúzási ünnepséget az egykori miniszterelnök szobránál Budapesten, a Vértanúk terén.

Az állami rendezvényeken a rendszerváltoztatás egyik legfontosabb állomására emlékeznek, arra, hogy az áldozatokat 1989. június 16-án mártíroknak kijáró, méltó tiszteletadás mellett ravatalozták fel a Hősök terén, majd temették újra a rákoskeresztúri Új köztemetőben.

A rákoskeresztúri Új köztemetőben, a felújított nemzeti emlékhelyen 11 órakor kezdődik a megemlékezés, az ünnepi beszédet Áder János köztársasági elnök mondja. Utána a visegrádi együttműködés - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - országainak köztársasági elnökei és a német államfő részvételével katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzzák az emlékhelyet, majd virágot és mécsest helyeznek el Nagy Imre sírjánál.
Délután a Terror Háza Múzeumban sajtótájékoztatót tartanak a kommunizmus áldozatainak számbavételéről szóló magyar-német együttműködésről.

Este nyolc órakor magyar, cseh, szlovák, lengyel és német zeneszerzők műveiből ünnepi koncert kezdődik a Pesti Vigadóban.

Az emléknap kiemelt kísérőprogramjaként és a Közös siker elnevezésű, a rendszerváltoztatás 25. évfordulója alkalmából meghirdetett eseménysorozathoz kapcsolódóan kora este a Hősök terén ingyenes Szabadságkoncerten lép fel az Omega és a német Scorpions együttes.

 

Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat

8375/140616

 

Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!

 „A Magyarok Világszövetsége, mint az összmagyarság érdekvédelmi szervezete, védőernyőként kíván működni minden magát magyarnak valló ember számára, bárhol éljen a világon. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint." (Alapszabály)

 A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.

 A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

 A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.