Hetvenegy éve történt - A Doni Hősök emlékezetére - 1943. január 12.

A doni ütközetben 1943. január 12-én következett be a szovjet csapatok döntő támadása, amelynek eredményeként a 2. magyar hadsereg szinte teljes egészében megsemmisült. Ennek a tragikus eseménynek állít emléket a Szabadságharcos Világszövetség egyik Londonban élő vezetője, Szarvas József.

Hetvenegy évvel ezelőtt sűrű pelyhekben esett a hó, messze Oroszországban, a 'Csendes Don' vidékén. Az urivi hídfőben elszabadulni készült a 'pokol'.  A szörnyű hidegben, és az ellátás, valamint a fegyverzet elégtelensége miatt, csapataink puskára fagyott kezekkel várták az oroszok támadását, amely nem sokat váratott magára.

Az 1942-es nyári harcokban a német és magyar csapatoknak nagy vér és anyagi veszteségeik ellenére sem sikerült a szovjeteket átűzni a Don folyó bal partjára. Uriv-nál és Scsucsje-nál, a folyó nagy kanyarjában, megvetették a lábukat és 1942 szeptemberétől hídfőállásokat építettek és fejlesztettek ki egy stratégiai jelentőségű ellentámadás előkészítésére.

Csapatainknak sem fegyverzete, sem felszerelése, sem tartalékai nem voltak egy olyan jellegű támadást megállítani, avagy visszaverni.

A szovjet csapatok az urivi hídfőből, 1942. január 12-én, 09.45-kor kezdődő, heves tüzérségi előkészítés után, 10.30-kor kerekedtek fel és lendültek támadásba. Mintegy 2 hadosztály, számos harckocsival támogatva tört előre.  És zuhogott a hó. Tüzek gyúltak és a halál sikolyok beleolvadtak a Sztálin-orgonák vijjogásába...aztán elcsendesedett a küzdőtér. Csak a hó esett tovább, nagy pelyhekben.

Ma már ismeretes, hogy ez a szovjet támadás egy nagyobb erővel végrehajtott felderítő vállalkozás volt, de a túlerőben lévő szovjet csapatok harcászati sikert értek el, a 7 könnyű hadosztályunk arcvonalán.  6-10 km előnyomulást eredményezett a támadóknak.

A helyzet ilyetén alakulását a II. hadsereg parancsnoksága még nem tartotta kritikusnak. De a másnap indított ellentámadás kudarcba fulladt a szovjet főcsapással szemben. Az egész térségben, a többszörös túlerővel támadó szovjet csapatok, egy hét leforgása alatt majdhogy megsemmisítették II. hadseregünket. A feljegyzések szerint 1943. február közepéig 120 ezer fő volt a veszteségünk elesettekben, sebesültekben és a fogságba esettekben. Az anyagi veszteségünk több mint 60-70% volt.

Katonáink, ahogyan az előzőekben már említettük, téli felszerelés, fegyverzet hiányában, kiéhezve, kimerülve, de vitézül harcoltak a támadók ellen. Szívós védekezésükkel megakadályozták, hogy a szovjetek egy megsemmisítő csapást mérjenek a D.K front seregeire.

Ezen az évfordulón most rájuk emlékezünk. A Doni Hősökre. Akiknek akkor a TÖRTÉNELEM adta a kezébe a fegyvert. Apáink és Nagyapáink voltak. Ott pihennek az orosz hómezőkön, ahol most is, mint 71 évvel ezelőtt, süvít az északi szél és nagy pelyhekben esik a hó. Valahol a Doni Nagykanyarban, esténként ...talán Urivban...... mintha valaki  Sztálin-orgonán  játszana gyászindulót a Doni Hősökért. Történt ez 71 évvel ezelőtt, amikor a 'Csendes Donnál' élet-halál harcát vívta a Magyar.

 

Szarvas József, London, 2014. január 10.

Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat

8175/140113

 

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.