Felkelés a közjóért - Madéfalvi üzenet a nemzethez - Tíz éve történt

2014. január 5-én, Csíkban háromnapos megemlékezés kezdődik a Madéfalvi veszedelem 250. évfordulója alkalmából. A rendezvény nyitónapján részt vesz és beszédet mond Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke is. Előzetesként sajtószolgálatunk újraközli az MVSZ elnökének tíz évvel ezelőtti üzenetét a magyar nemzethez, amely annakidején ugyancsak Madéfalván kelt.

 

Felkelés a közjóért

Újévi üzenet magyarokhoz

2004. január 1.

 

 

Kelj fel, és ítélj, Petőfi Sándor! - születésének évfordulóján Petőfit kellene segítségül hívnunk, Magyarország nagy romlásának láttán.

 

Pedig reményekkel telve kezdtük az új évezredet. Annak első napján az ezeréves keresztény Magyarországot megtestesítő szimbólum, a Szent Korona méltó helyre került – az Országházba. Méltán bízhattunk abban, hogy ezáltal nemcsak nemzetünk ébred rá értékeire, de okunk volt hinni azt, hogy Európa is méltó helyre teszi azt az országot és nemzetet, amely nem csak bőséges véráldozatával védte a földrész keresztény világát, hanem példaértékű jogállami berendezkedésével utat is mutatott számára.

 De sokszorosan csalatkoznunk kellett. Abbéli nagy igyekezetében, nehogy a globalizáció Európába is átcsapó folyamatából kimaradjon, Magyarország már az évezred második évében egy távoli földrészen elindított háborúba sodródott. Az ország politikai vezetői szó nélkül eltűrték, hogy a leendő európai alkotmányban még utalás se történjék az oly sok nemzedék véráldozatával védett keresztény értékekre. Ugyanők, az egykor jogállami berendezkedéséről híres országunkat úgy tuszkolják ebbe az új Európába, hogy közben szemen-szedett módon, több ponton is semmibe veszik még azt a nemzetidegen alkotmányt is, amelyet ők maguk tartanak kényszerzubbonyként az ország népén.

Magyarország eddig nem ismert erkölcsi mélypontra süllyedt. Erdély elcsatolásának napján az ország miniszterelnöke pezsgőt bont az elcsatolók egészségére. Anyák napján Budapest szívében az ifjakat drogfogyasztásra bíztató hangzatos tüntetést szerveznek közismert magyar állampolgárok. Jézus urunkat visszatérő módon becsmérlik, és nyilvános műsorban „zsidó fattyúnak" bélyegzik. Karácsony Szentestéjén a magyar adófizetők pénzéből támogatott budapesti rádióban a legközönségesebb ocsmányságokkal illetnek szent életű embereket, és életveszélyesen megfenyegetik a keresztényeket. Mindezt büntetlenül szabad ma tenni Magyarországon.

 Magyarország a rablótőke és kalandor kiszolgálóinak közprédájává vált. Az ország költségvetésének egy ötödét kitevő ezer milliárd forintot úgy fizeti ki kamatra minden évben az ország, hogy ezáltal az adósságállomány egy fillérrel sem csökken. És az Ország Házában nincs vezető, sem kormánypárti, sem ellenzéki, sem ma, sem korábban, aki megkérdezné: kinek, miért és meddig kell ezt az uzsorakamatot fizetni, amely az országot a jövő esélyétől is megfosztja? Szó nélkül, cinkosként tűrték azt is, hogy tavaly ősszel a kormány újabb három milliárd euróval növelje az ország adósságállományát. Olyannyira, hogy immár minden magyar állampolgárra, férfira és asszonyra, aggastyánra és csecsemőre egymillió forint adósság jut. Az államadósság minden három gyermekes családot ötmillió forinttal terhel. A magyar állampolgárok személyi jövedelemadója nem az ország építésére, nem a közszükségletek kielégítésére, hanem kamatra költődik. Évről-évre. És ekkor még nem ejtettünk szót az olajszőkítések, vagy a brókerügyletek száz- meg ezermilliárdjairól.

 Elég, elég, elég! Ezt az ország- és nemzetrombolást meg kell állítani!

 Magyarország köztársaság, amelyben a legfőbb hatalom a népfelség, amelyet Magyarország választójoggal rendelkező polgárai az Országgyűlésen keresztül közvetve, a népszavazás révén pedig közvetlenül gyakorolnak. Elméletileg. Mert a gyakorlatban sem így, sem úgy nem érvényesül a népfelség. Az országgyűlési választások során azért nem, mert a magyar választójog – párját ritkító módon – megfosztja szavazati joguktól azon állampolgárait, akik a szavazás napján nem tartózkodnak Magyarországon!? Ennél súlyosabb következményekkel jár a népfelség közvetlen gyakorlásának törvény általi akadályoztatása. A népszavazást szabályozó törvény ugyanis gyakorlatilag ellehetetlenít minden olyan kezdeményezést, amely nem a hatalmat egyre inkább kisajátító pártok háza tájáról indul. Jól érzékelteti ezt az a törvényi csűrés-csavarás, amely hónapok óta akadályozza az aláírásgyűjtés megkezdését a kettős állampolgárság kiterjesztésének érdekében. Négy hónappal azután, hogy az illetékes testület, az Országos Választási Bizottság, hét-null arányban, egyhangú szavazattal jóváhagyta a Magyarok Világszövetsége által javasolt aláíró ív mintapéldányát, még mindig nem lehetett az aláírásgyűjtést elkezdeni. Még az sincs kizárva, hogy évekig elhúzzák azt ellenérdekelt politikai erők. Mert Magyarországon az is lehetséges, hogy az illetékes országos bírói testület egyhangú döntésével teljességgel ellentétes határozatot hozzon egy másik országos bírói testület. Magyarország népét belső erők megfoszthatják attól a jogától, hogy népszavazással döntsön: jár-e az idegen államok fennhatósága alá kényszerített magyaroknak és leszármazottaiknak annak az országnak az állampolgársága, amelyben ezé a népé a legfőbb hatalom. Azért, hogy a népfelség érvényesülhessen, kezdeményeznünk kell a jelenlegi népszavazási törvény hatályon kívül helyezését, és egy belső ellentmondásaitól megszabadított változat törvénybe iktatását. Aki ezzel egyetért – tartson velünk!

Aki velünk tart, annak látnia kell, hogy az egyre apadó lélekszámú nemzetünknek nincs nemzetpolitikai szempontból sürgősebb teendője, mint megteremteni a nemzet határok fölött átnyúló egységét. A trianoni békeparanccsal szétszaggatott nemzetünk újbóli egyesítésének politikailag járható útja, határmódosítások nélküli eszköze ma a kettős állampolgárság. A kommunizmus után egymást váltogató magyarországi pártoknak tizenhárom év állt rendelkezésére. Vétkes közönnyel fordultak el a határon túli magyar közösségek meg-megújuló állampolgársági kérésétől. Pedig már nyolc évvel ezelőtt kimondta a Magyarok Világkongresszusa: a magyar állampolgárságot meg kell adni minden magyarnak, bárhol éljen a világon, amennyiben arra igényt tart, még Magyarország EU-s csatlakozása előtt. Mert különben nemzetünk szétszóródik, mint a pelyva. Mindhiába. Magyarország fura-urai szenvtelenül kivárták, hogy újból vasfüggöny válasszon el kisebbségbe kényszerített magyar közösségeket Magyarországtól. Most úgy tesznek, mintha meggondolták volna magukat. Színlelt fontoskodással, bizottságot-bizottságra halmozva, lázasan tanulmányozzák azt, amit nyolc éve kívülről kellene tudnia minden felelős magyar politikusnak. Még ha őszintén keresnék is a megoldást – késő. Lejárt az idő. Hívó szavunkra több száz szervezet kórusban mondja: népszavazást kérünk a kettős állampolgárságról. Népszavazást, amelyen részt vesznek majd a külföldön élő magyar állampolgárok is! Aki ezzel egyetért – hallassa hangját!

 Aki kész hangját hallatni nemzetünk jövőjéért, annak tudnia kell, hogy nekünk magyaroknak az igazság és a jog nagyon fontos. Az Aranybullát, mint alkotmányértékű törvényt nem véletlenül hirdette ki Árpád-házi magyar király. Annak 31. cikkelye már nyolcszáz évvel ezelőtt nem véletlenül adja a király alattvalóinak az ellentmondás és az ellenállás jogát. Népének az igazsághoz, a kimondott szóhoz, az írott törvényhez való ragaszkodása érlelte Magyarországot Európa első számú jogállamává, amelyben eleink a főhatalmat az uralkodók emberi esendőségétől függetlenítették, a Szent Koronát téve minden jog forrásává. Magyarország jogrendje a ma még feltáratlan múlt idejétől a huszadik századig szervesen fejlődött és alakult a történelmi idők kényszerítő hatásainak és a magyar nemzet törekvéseinek erőterében. Valahányszor az állami főhatalom gyakorlásában a jogfolytonosság megszakadt, válságba került annak népe is. Egy jogtisztelő nép életében az alkotmányos válság végét a jogállam érvényesülése, a jogfolytonosság helyreállítása jelenthette. De a második világháborút követő években, mikor az ország katonai megszállás alatt volt, Magyarországra ráoktrojáltak egy Moszkvából importált, a magyar hagyományoktól és a nép lelkületétől idegen alkotmányt, amely mára egy toldozott-foltozott tákolmánnyá silányult, és amely bizonyíthatóan egyik legfőbb okozója nemzetünk soha nem tapasztalt pusztulásának. Mára nyilvánvalóvá vált: meg kell keresnünk azt az utat, amely elvezeti az országot ezer év alatt kiérlelt alkotmányos rendjéhez, és onnan előre, a holnapba. Azért, hogy ezt az utat megkeressük, készek vagyunk egy olyan testületet létrehozni, amelyben helye lesz mindazoknak, akiknek ma nincs helyük a magyar jogalkotásban. Készek vagyunk életre hívni egy olyan testületet, melyben ott lehetnek civilek és egyháziak, művészek és tudósok, itthoniak és külhoniak egyaránt. Lehet ez a nemzetnek tanácsa, amely munkájának gyümölcsét a legátfogóbb legitimitású magyar köztestület elé, a június első hetében ülésező Magyarok Világkongresszusa elé tárhatja, megvitatás és megerősítés végett. Aki ezzel egyetért – fogjon össze!

Aki ma kész összefogni, az nemzetünk jövőjét hordozza lelkében. Akkor, amikor a nyugat országai fojtogató jóindulattal készülnek keblükre ölelni Magyarországot, elérkezett annak az ideje, hogy fürkésző tekintetünket arra is fordítsuk, ahol a nap kel, ahonnan Árpád magyarjai is érkeztek a Kárpát-medencébe, és ahol a világ legnépesebb országában Petőfi Sándor verssorai testesítik meg a szabadságeszményt. Ahol, közel egy milliárd ember tekint minket barátnak, rokonnak, testvérnek. Az ő ragaszkodásukra, a szeretetükben rejlő erőre nagy szükségünk lesz a jövőben. A Magyarok VI. Világkongresszusa nem kevesebbet, mint e kapcsolatok feltárását, ápolását tűzte ki magának. Ahhoz, hogy valóra válhasson, a magunk erejéből, elő kell teremtenünk kétszáz millió forintot. Ez sok pénz. De ahhoz mérten nagy a tét is. Aki ezzel egyetért – áldozzon e célra!

Aki kész a köz javára adakozni, az kész felebarátaira figyelni. Nekünk, magyaroknak, tudatosítanunk kell: egy országon múlott, hogy a leendő egyesült Európa vezetői nem szavaztak meg egy számunkra elfogadhatatlan alkotmányt. Ezt az országot Lengyelországnak hívják. Lengyel testvéreink vezetőinek volt lelki erejük nemet mondani, még akkor is, amikor magukra maradtak. Volt lelki erejük nemet mondani egy olyan alkotmányra, amely méltánytalan és méltatlan Európa örökségéhez. Méltánytalan, mert két évezred keresztény kultúráját hallgatta el. És méltatlan, mert kendőzötten ugyan, de a kollektív jogok törvénybe iktatásának megtagadásával, lefokozta a létszámbeli kisebbségben élő népek méltóságát. Köszönetet kell mondanunk lengyel testvéreinknek, hogy ellenállásukkal esélyt adtak egy jobb, tisztességesebb, emberibb Európa kialakítására. Mi pedig akár Szent István intelmének is tekinthetjük az imperatívuszt, melynek arra kell ösztökélnie minden magyar politikust, hogy a keresztény értékek említése és a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségek autonómiájának becikkelyezése nélküli európai alkotmányhoz szavazatát ne adja. Aki ezzel egyetért – legyen tántoríthatatlan!

 

Akik készek harcba szállni a népfelség érvényüléséért, akik készek hallatni hangjukat testvéreik jogaiért, akik készek összefogni a jogállam megteremtéséért, akik készek a jövő esélyéért adakozni, akik tántoríthatatlanok a krisztusi szeretet oltalmazásában, a gyengébbek védelmezésében, országunk és nemzetünk, Európa és a Nagyvilág védelmezői és felemelői lesznek.

Szólítom őket!

 

Keljenek fel, szóljanak és cselekedjenek,

akiknek az erény többet ér a vagyonnál,

akiknek az igazság többet ér személyes biztonságuknál,

akiknek a köz többet ér egyéni boldogulásuknál!

 

Magyar Testvéreim, keljünk fel a közjóért!

 

Mi pedig, a Magyarok Világszövetségének tagjai és tisztségviselői, járjunk jó példával elől. Kezdjük a legfontosabbal. Azzal, amiről Bőjte Csaba atya, a Magyarok Nagyasszonyának nevét viselő dévai szeretetotthon alapító-vezetője így szólt: „A MVSZ egy olyan elérhető célt fogalmazott meg, melynek varaválásáért, alázattal és szeretettel tudok és akarok imádkozni gyermekeinkkel együtt."

 . Legyen népszavazás a kettős állampolgárságról. Addig is, amíg álmunkat valóra váltjuk, bíztassuk egymást ekként:

 

Újra együtt! Magyar állampolgárságot, minden magyarnak!

 

Budapest-Madéfalva, 2004. január 1-7.

 

                                                                                                                                Patrubány Miklós,

                                                                                                                    a Magyarok Világszövetségének

                                                                                                                                         elnöke

MVSZ Sajtószolgálat
8169/140104



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.