Az MVSZ székházának novemberi programjai







Magyarok Világszövetsége székháza

MVSZ ― MAGYAROK HÁZA

Bankszámlaszám: 10300002-20102159-00003285

1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3. Tel: 267- 4510

mvsz.szekhaz@gmail.com

 

 

 

 

 

 

 

 

 


2013. november - Enyészet hava

 

Jeles vendégeink:

 

Dr. Bakos Batu, Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa, Dr. Boór Ferenc, Bottyán Zoltán, Dr. Dávid Tamás, Dr. Drábik János,

Kocsis István, Patrubány Miklós,

Dr. Popovics Tibor Miklós, Poprócsi Attila, Siklósi András,

Prof. Dr. Vass Csaba, Dr. Várady Tamás

 

 

A Magyarok Világszövetsége székháza, az MVSZ – Magyarok Háza életében meghatározó szerepet tölt be a Szent László Magyarságtudományi Akadémia, amelynek heti három alkalommal zajlanak előadásai. Ezek élő, internetes közvetítésben is követhetők. A 2013/14-es tanév első félévének kiemelt tantárgyai: A magyar nemzet, tantárgyfelelős: Bottyán Zoltán, ügyvezető elnök, valamint A szervezett magánhatalom és a magyar nemzet sorskérdései, tantárgyfelelős: Dr. Drábik János, elnök. A magyar nemzet c. tantárgy előadásainak a Magyarok VIII. Világkongresszusán 2012-ben elhangzott szövegváltozatát a mostani előadások hetének elején a világhálón közzétesszük. Ekképpen mindenkinek ideje lesz átgondolni, előzetesen kérdéseket, véleményt eljuttatni az előadókhoz. Novemberben a Szent Korona misztériumát és tanát három előadásban taglalja Kocsis István és Bakos Batu.

 

Heti rendszerességgel szervez programokat a Herman Ottó Társaság és az Aranykard Egyesület. Kéthetente, szombaton tart előadásokat a rák elleni küzdelem ismert szakértője, Dr. Dávid Tamás CoD TM GYÓGYULTAK KLUBJA címmel.

 

E hónapban új előadássorozat is kezdődik, amely szerdánként kerül megrendezésre, Erdei Ibolya szervezésében: Palóc regevilág – 100 éve született Paál Zoltán, az Arvisurák közvetítője címmel. Ugyanezeken a napokon: Dob-szerda!

 

 

Részletes program

 

 

2. szombat

17-19 óra ― Bartók-terem ― A magyar nemzet –  A Szent Korona védőboltozata A Szt.László-MTA előadása. Előadó: Kocsis István

 

4. hétfő

17-19 óra ― Bartók-terem Mit kell tudni az atomenergiáról? Válaszút előtt az energetika: energetika a globális felmelegedés tükrében (II. rész.) A Herman Ottó Társaság közös előadása a Szt. László-MTA-val. Előadó : Dr. Pecz Ernő kutatómérnök

5. kedd

18-20 óra ― Széchenyi-terem ― A szervezett magánhatalom és a magyar nemzet sorskérdéseiElőadó: Dr. Drábik János, a Szt. László-MTA

                   elnöke.

17-20 óra ― Bartók-terem ― Gyógyító Baráti Kör ― Gyógyítás.

17-20 óra ― Csontváry-terem ― Földvédelmi Kerekasztal ― Moderátor: Dr. Boór Ferenc

 

6. szerda

17-19 óra ― Bartók-terem ― Palóc regevilág – 100 éve született Paál Zoltán – Találkozásom Paál Zoltánnal és az Arvisurákkal. Paál Zoltán a Vízöntőkor Beszélője. 348. Arvisura: Vérrel pecsételve (PZ saját Arvisurája) Előadó: dr. Lakatos Zoltán. Belépődíjas.

15-16.30 óra ― Bolyai-terem ―  Dob-szerda a Sárkány dobosokkal

16.30-18.00 óra ― Bolyai-terem Vitál torna (Ősi szkíta tai-ki)

19-20 óra ― Bolyai-terem ―  Hahota Jóga klub

A rendezvényeket az Aranykard Egyesület tartja, Poprócsi Attila lovag (elnök) vezetésével. A résztvevők váltócipőt hozzanak!

 

8. péntek

17 óra ― Bartók-terem ― Népek harca az önrendelkezésértMagyaródy Szabolcs (Kanada), a Holló kiadója

18 óra ― Széchenyi-terem ― A vaddiófa árnyéka ― Filmvetítés 1956 legendás alakja, Rácz Sándor életéről. A vetítés megtekintése belépődíjas.

 

9. szombat

10 óra ― Bartók-terem ― „CoD TM GYÓGYULTAK KLUBJA" „Kezedben tartod az életed" – segítség RÁK esetén – az egészség megőrzésére az őserdő ereje, az életerő forrása"Előadók: Dr. Dávid Tamás elnök, tudományos főigazgató, az osztrák becsületrend kitüntetettje és Dr. Várady Tamás onkológus.

17-19 óra ― Bartók-terem ―Hungária, az Archiregnum ― A Szt.László-MTA előadása. Előadó: Prof. Dr. Vass Csaba

 

11. hétfő

17-19 óra ― Bartók-terem ― A cigányság jelene és jövője társadalmi szempontból Előadó: Fehér István, a Kőbányai Cigány Önkormányzat elnöke, a Herman Ottó Társaság szervezésében.

 

12. kedd

18-20 óra ― Széchenyi-terem ― A szervezett magánhatalom és a magyar nemzet sorskérdéseiElőadó: Dr. Drábik János, a Szt. László-MTA elnöke.

 

 

13. szerda

17-19 óra ― Bartók-terem ― Palóc regevilág – 100 éve született Paál Zoltán – A beavatottság kérdése Paál Zoltán saját (348.) Arvisurájában, a Vérrel pecsételve rovásban és az Arvisura I-II. kötetben Előadó: Vég Csaba. Belépődíjas.

15-16.30 óra ― Bolyai-terem ―  Dob-szerda a Sárkány dobosokkal

16.30-18.00 óra ― Bolyai-terem Vitál torna (Ősi szkíta tai-ki)

19-20 óra ― Bolyai-terem ―  Hahota Jóga klub

A rendezvényeket az Aranykard Egyesület tartja, Poprócsi Attila lovag (elnök) vezetésével. A résztvevők váltócipőt hozzanak!

 

15. péntek

18-20 óra ― Bartók-terem ― Szeretettel, verssel, dallal egy szebb világért! ― Aranyosi Ervin író-olvasó találkozója könyvbemutatóval, az Aranykard Egyesület szervezésében.

18 óra ― Széchenyi-terem ― A vaddiófa árnyéka ― Filmvetítés 1956 legendás alakja, Rácz Sándor életéről. A vetítés megtekintése belépődíjas.

 

16. szombat

17-19 óra ― Bartók-terem ― A magyar nemzet –  A Szent Korona misztériuma ― A Szt.László-MTA előadása. Előadó: Dr. Bakos Batu

18-24 óra ― Csontváry- és Széchenyi-terem ― Mono Art művészeti est

 

17. vasárnap

10-18 óra ― Csontváry- és Széchenyi-terem ― Mono Art művészeti nap

 

18. hétfő

17-19 óra ― Bartók-terem ― A Szent Korona misztériuma és tana A Herman Ottó Társaság közös előadása a Szt. László-MTA-val. Előadó: Kocsis István

 

 

19. kedd

18-20 óra ― Széchenyi-terem ― A szervezett magánhatalom és a magyar nemzet sorskérdéseiElőadó: Dr. Drábik János, a Szt. László-MTA elnöke.

17-20 óra ― Bartók-terem ― Gyógyító Baráti Kör ― Gyógyítás.

 

 

20. szerda

17-19 óra ― Bartók-terem ― Palóc regevilág – 100 éve született Paál Zoltán – Ősi hitvilágunk. Ősi törvényeink – Arvisura törvényeink Előadó: Ibos Zoltán. Belépődíjas.

 

22. péntek

18 óra― Széchenyi-terem ― A vaddiófa árnyéka ― Filmvetítés 1956 legendás alakja, Rácz Sándor életéről. A vetítés megtekintése belépődíjas.

 

23. szombat

10 óra ― Bartók-terem ― CoD TM GYÓGYULTAK KLUBJA „Kezedben tartod az életed" – segítség RÁK esetén – az egészség megőrzésére az őserdő ereje, az életerő forrása"Előadók: Dr. Dávid Tamás elnök, tudományos főigazgató, az osztrák becsületrend kitüntetettje és Dr. Várady Tamás onkológus.

17 óra ― Széchenyi-terem ― 1956 út a Szent Korona országa felé. Előadó: Patrubány Miklós, aki újraindítja a Rácz Sándor által folytatott nemzetpolitikai előadássorozatot minden hónap 23. napján.

18 óra ― Széchenyi-terem ― A vaddiófa árnyéka ― Filmvetítés: Rácz Sándor életéből. A vetítés megtekintése ingyenes.

17-19 óraBartók-terem ― A magyar nemzet –  Vallási és etnikai közösségek a Szent Korona országában a teljes autonómiáig ― A Szt.László-MTA előadása. Előadó: Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa

 

 

25. hétfő

 

17-19 óra ― Bartók-terem ― A dualizáció csődje, a jövő körvonalai A Herman Ottó Társaság közös előadása a Szt. László-MTA-val. Előadó: Siklósi András kutató, Sz.T.E.

 

26. kedd

 

18-20 óra ― Széchenyi-terem ― A szervezett magánhatalom és a magyar nemzet sorskérdéseiElőadó: Dr. Drábik János, a Szt. László-MTA elnöke.

 

27. szerda

17-19 óra ― Bartók-terem ― Palóc regevilág – 100 éve született Paál Zoltán – A magyarság kialakulásának története az Arvisurában Előadó: Csonti István. Belépődíjas.

15-16.30 óra ― Bolyai-terem ―  Dob-szerda a Sárkány dobosokkal

16.30-18 óra ― Bolyai-terem Vitál torna (Ősi szkíta tai-ki)

19-20 óra ― Bolyai-terem ―  Hahota Jóga klub

A rendezvényeket az Aranykard Egyesület tartja, Poprócsi Attila lovag (elnök) vezetésével. A résztvevők váltócipőt hozzanak!

18-20 óra ― Arany János-terem ― Sárkány népe vagyunk - Ősi gyógymódok, ősi rendszerek, ősi erő ― Előadó: Poprócsi Attila lovagfő/elnök, Aranykard Egyesület.

 

29.péntek

18 óra― Széchenyi-terem ― A vaddiófa árnyéka ― Filmvetítés 1956 legendás alakja, Rácz Sándor életéről. A vetítés megtekintése belépődíjas.

 

30. szombat

10-14 óra― Széchenyi-terem ―Az '56-os Magyarok Világszövetségének közgyűlése

17-19 óra ― Bartók-terem ― A magyar nemzet –  A Szent Korona országa és a ruszinok, mint II. Rákóczi Ferenc fejedelem leghűségesebb népe, „gens fidelissima" ― A Szt.László-MTA előadása. Előadó: Dr. Popovics Tibor Miklós.

 

Minden hétfőn és csütörtökön 18.00-19.30 óráig és 19.30-21.00 óráig TÁRSASTÁNC TANFOLYAM. Érdeklődni lehet: 06/70-263-08-64; www.dancingqueen.hu

 

Szeretne fájdalom nélkül élni?  Ha igen, Dr. Jack Conway amerikai orvos természetgyógyász és Dr. Nagy Géza orvos-manuálterapeuta várja telefonon történő (+36-30-940-6494 vagy +36-30-218-9508) bejelentkezés alapján a Magyarok Házában működő KIROTEEK Orvos-Manuálterapeuta (Csontkovács) Rendelőben.

 

 

MVSZ Sajtószolgálat

8086/131104                         

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.