Kemény János és Augusta Paton, a marosvécsi Helikon találkozók házigazdái


Történelmi véletlenek sorozata vezetett oda, hogy                    1922-ben éppen az erdélyi Marosvécsen kapott defektet                    a skót-görög arisztokrata testvérpár, John és Augusta                    Paton motorbiciklije, s hogy a településen éppen akadt                    valaki, aki anyanyelvi szinten beszélte az angolt. A                    félig szintén skót származású, 19 éves báró Kemény                    János eredetileg annyi időre fogadta be   kastélyukba a                    testvérpárt, amíg a faluban korábban soha nem látott                    motorkerékpárt megjavítják, de végül örökre                    összekötötte életét a 22 éves Augustával. Akár egy                    könnyed romantikus film is kezdődhetne így, de a                    könnyed romantikus filmek hőseinek a történet végén                    nem kell vagyonuktól megfosztva mészégetőként                    nyomorogniuk, mint három évtizeddel később Kemény                    János írónak, kora legfontosabb irodalmi mecénásának.                                                                Az egykori fejedelmi család sarja az amerikai                    Pittsburgh-ben született.   Édesapja katonatiszt volt,                    aki kezességet vállalt elöljárója adósságáért. Az adós                    eltűnt, maradt az adósság, amelyet a Kemény-család                    azzal a feltétellel fizetett ki, ha felelőtlen rokonuk                    emigrál Amerikába. A hol liftkezelőként, hol írnokként                    dolgozó édesapa egy skót származású amerikai                    színésznőt vett el feleségül. Amikor a férfi meghalt,                    özvegye úgy döntött, hogy a rájuk szakadt nyomor elől                    négy gyermekével visszavándorol Amerikából férje                    szülőföldjére, Erdélybe. Itt, a Kemény-család                    alsójárai kúriájában nőtt fel szegény rokonként Kemény                    János, miközben édesanyja angol nyelvleckéket adott.                    Az érzékeny fiatalembert a színház és az irodalom                    vonzotta, első verseskötete már kamaszkorában                    megjelent. Hogy kereső szakmája legyen, beiratkozott                    az erdőmérnök-szakra Bécsben. A nyári szünetet                    töltötte Marosvécsen, amikor a skót-görög                    testvérpárral találkozott. John   Paton azért                    motorozott végig Európán, hogy megmutassa húgának                    különös hadifogságának helyszínét: az első világháború                    alatt erdélyi arisztokrata családok fogadták be                    kastélyaikba, máskülönben ellenséges állampolgárként                    internálás várt volna rá.                                            Augusta egyetlen szót sem beszélt magyarul, ezért                    nagyon örült, hogy az angolt második anyanyelveként                    beszélő Kemény János látta őket vendégül. Az udvarias                    társalkodás olyan érdekfeszítő beszélgetéssé alakult,                    hogy a két fiatal megbeszélte: a nyári szünet után                    Bécsben újra találkoznak. A bécsi randevú után néhány                    hónappal pedig – titokban – megtörtént a leánykérés                    is. De nemcsak ezért vett fordulatot Kemény János                    élete. Szívrohamban elhunyt nagybátyja végrendeletében                    őt nevezte meg a tekintélyes családi birtok és a                    marosvécsi várkastély örökösévé. Kemény kölcsönpénzből                    utazott haza, hogy átvegye Erdély   egyik legnagyobb                    uradalmát. Azonnal elhatározta, hogy az ölébe hullott                    lehetőséget a magyar irodalom és kultúra                    felvirágoztatására fordítja.                                             Három hónappal később feleségül vette Augustát. A pár                    otthona a marosvécsi várkastély lett, de nem csak az                    övék: hanem a férj kimondott szándéka szerint az egész                    erdélyi íróközösségé is. Itt került sor 1926-ban az                    első helikoni írótalálkozóra, ahol világnézeti                    hovatartozásra, esztétikai iskolára tekintet nélkül                    ültette egy asztal mellé az erdélyi írókat 23 éves                    házigazdájuk. Marosvécs jóval több volt, mint                    találkozóhely: egy kiterjedt kulturális                    intézményrendszer központjává is vált. Kemény és                    felesége iskolákat, könyvtárakat és színházakat                    támogattak vagyonukból, könyvkiadó és folyóirat                    alapításában vettek részt, és létrehozták az irodalmi                    díjakat finanszírozó alapítványukat. Kemény                    drámaíróként és   novellistaként is termékeny korszakát                    élte, s eközben a kolozsvári magyar színházat is                    vezette. „Báró ugyan, de abbahagyta régenTörténelmi véletlenek sorozata vezetett oda, hogy 1922-ben éppen az erdélyi Marosvécsen kapott defektet a skót-görög arisztokrata testvérpár, John és Augusta Paton motorbiciklije, s hogy a településen éppen akadt valaki, aki anyanyelvi szinten beszélte az angolt. A félig szintén skót származású, 19 éves báró Kemény János eredetileg annyi időre fogadta be kastélyukba a testvérpárt, amíg a faluban korábban soha nem látott motorkerékpárt megjavítják, de végül örökre összekötötte életét a 22 éves Augustával. Akár egy könnyed romantikus film is kezdődhetne így, de a könnyed romantikus filmek hőseinek a történet végén nem kell vagyonuktól megfosztva mészégetőként nyomorogniuk, mint három évtizeddel később Kemény János írónak, kora legfontosabb irodalmi mecénásának.

 

 

 

 

 

 

Az egykori fejedelmi család sarja az amerikai Pittsburgh-ben született. Édesapja katonatiszt volt, aki kezességet vállalt elöljárója adósságáért. Az adós eltűnt, maradt az adósság, amelyet a Kemény-család azzal a feltétellel fizetett ki, ha felelőtlen rokonuk emigrál Amerikába. A hol liftkezelőként, hol írnokként dolgozó édesapa egy skót származású amerikai színésznőt vett el feleségül. Amikor a férfi meghalt, özvegye úgy döntött, hogy a rájuk szakadt nyomor elől négy gyermekével visszavándorol Amerikából férje szülőföldjére, Erdélybe. Itt, a Kemény-család alsójárai kúriájában nőtt fel szegény rokonként Kemény János, miközben édesanyja angol nyelvleckéket adott. Az érzékeny fiatalembert a színház és az irodalom vonzotta, első verseskötete már kamaszkorában megjelent. Hogy kereső szakmája legyen, beiratkozott az erdőmérnök-szakra Bécsben. A nyári szünetet töltötte Marosvécsen, amikor a skót-görög testvérpárral találkozott. John Paton azért motorozott végig Európán, hogy megmutassa húgának különös hadifogságának helyszínét: az első világháború alatt erdélyi arisztokrata családok fogadták be kastélyaikba, máskülönben ellenséges állampolgárként internálás várt volna rá.

Augusta egyetlen szót sem beszélt magyarul, ezért nagyon örült, hogy az angolt második anyanyelveként beszélő Kemény János látta őket vendégül. Az udvarias társalkodás olyan érdekfeszítő beszélgetéssé alakult, hogy a két fiatal megbeszélte: a nyári szünet után Bécsben újra találkoznak. A bécsi randevú után néhány hónappal pedig – titokban – megtörtént a leánykérés is. De nemcsak ezért vett fordulatot Kemény János élete. Szívrohamban elhunyt nagybátyja végrendeletében őt nevezte meg a tekintélyes családi birtok és a marosvécsi várkastély örökösévé. Kemény kölcsönpénzből utazott haza, hogy átvegye Erdély egyik legnagyobb uradalmát. Azonnal elhatározta, hogy az ölébe hullott lehetőséget a magyar irodalom és kultúra felvirágoztatására fordítja.

Három hónappal később feleségül vette Augustát. A pár otthona a marosvécsi várkastély lett, de nem csak az övék: hanem a férj kimondott szándéka szerint az egész erdélyi íróközösségé is. Itt került sor 1926-ban az első helikoni írótalálkozóra, ahol világnézeti hovatartozásra, esztétikai iskolára tekintet nélkül ültette egy asztal mellé az erdélyi írókat 23 éves házigazdájuk. Marosvécs jóval több volt, mint találkozóhely: egy kiterjedt kulturális intézményrendszer központjává is vált. Kemény és felesége iskolákat, könyvtárakat és színházakat támogattak vagyonukból, könyvkiadó és folyóirat alapításában vettek részt, és létrehozták az irodalmi díjakat finanszírozó alapítványukat. Kemény drámaíróként és novellistaként is termékeny korszakát élte, s eközben a kolozsvári magyar színházat is vezette. „Báró ugyan, de abbahagyta régen" – idézte versében Dsida Jenő egy marosvécsi öreg székely Keményre vonatkozó bölcsességét.

A közvetlen, jó humorú Augusta nem bánta, hogy férje a kultúrának szenteli életét és vagyonukat. „Egész Erdélyben nincs lelkesebb barátja az erdélyi magyar irodalomnak," – írta róla Szabó Lőrinc. Elfogadta, hogy jövedelmük nem az ő új ruháira, hanem a színház jelmezeire megy el. Maga is aktív szervezője volt a helikoni találkozóknak, ahol angolul vagy franciául beszélgethetett az írókkal. A politika a 40-es évektől szólt bele az életükbe. „A Helikonok hangulatába, akárcsak az életünkbe, beszivárgott a háború előszele. Egy pár fiatal, sznob író igen jobbra fordította szemét. János több meghívót nem küldött" – emlékezett Augusta a találkozók végére.

Kemény saját pénzéből magánszínházat hozott létre a zsidótörvények miatt az állami társulattól távozni kényszerülő színészeknek, a világháborúban pedig munkaszolgálatosokat és angol katonaszökevényeket bújtatott. A háborút követően a kastélyt elkobozták, Kemény pedig maradék vagyonát a marosvásárhelyi Székely Színház létrehozására fordította. Amikor a színházat is államosították, egy darabig dramaturgként még megtűrték az intézményben, majd osztályidegenként onnan is távoznia kellett. Az erdélyi fejedelmek leszármazottja, aki jövedelme nagy részét a magyar kultúra felvirágoztatására áldozta, ezután egy szükséglakásban élt családjával, és közben mészégetőként dolgozott. Sorsukat emelt fővel viselték, soha senki nem hallotta panaszkodni őket.

Kemény a legnehezebb évek után egy folyóirat színházi rovatánál dolgozhatott, újra közel az általa rajongásig szeretett színházi világhoz. Élete második felében regényíróként teljesedett ki, négy regényt publikált, s emellett verses gyermekkönyveket is írt. 1971-ben halt meg Marosvásárhelyen, a marosvécsi helikoni tölgyek alá temették. Halála után Augustát megkérdezték, miért nem költözik haza Skóciába. „Hogy képzeled?! Itt soha nem lehet unatkozni!" – hangzott a válasz. Még megélte, hogy egy árvíz elviszi maradék ingóságait és férje értékes hagyatékának nagy részét, de egészséges világlátását, optimista természetét nem veszítette el. A skót-görög lány, akit egy véletlen vitt Marosvécsre, erdélyi asszonyként halt meg 89 éves korában.

._,_.___

 

 

Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat
8028/130917



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.