XI/XVII - 1919. Nagyszombat: A kisnyégerfalvi vérengzés- Gábor Ferenc írása

1919. április 19-én, Nagyszombaton a védtelenül maradt Fekete-Körös völgyi falvak magyar-irtás színhelyeivé változtak. A legnagyobb vérengzést Köröstárkány szenvedte el, mely vértanú-település nevét lassan megismeri a magyar nemzet. Ám a Körös túlsó partján fekvő Kisnyégerfalva szenvedéseit alig ismerjük.

 

A kisnyégerfalviak sorsa talán még kegyetlenebb volt mint a tárkányiaké, mert a kisnyégerfalvi magyarokat még saját falubeli románok sem védték meg – pedig megtehették volna, sőt sok esetben az atrocitások elkövetői mellé álltak !!!

 

A majdnem száz évvel ezelőtti történésekből kiemelt emberi sorsok legyenek örök emlékére a meggyilkoltaknak – minden magyar vértanúnak.

 

Mert magyar vagy!

1919. Nagyszombat: A kisnyégerfalvi vérengzés


XI/XVII. rész

 

Balaskó papó már reggel óta leste, figyelte, mi történik az istrázsán, a templom előtt. Az övéi mind elmenekültek már akkor, amikor az első lövéseket hallották Tárkány felől. A megáradt, hólével tele Kerezs zúgása sem tudta elnyomni a szomszéd falu felől jövő lövések pukkanását. Igaz, nem is nyomhatta el annyira, hiszen a falu Tárkány felőli végében laktak, a malommal majdnem szemben, szinte a malomárok partján. Szinte csak a folyó választotta el őket a másik falutól. 

Ő itthon maradt, már öreg ahhoz, mondta, hogy elmenjen hazulról, inkább bevárja a történéseket, vele is az lesz, ami mással. Az ő élete nem ér már annyit, mint a fiataloké. Valakinek csak maradni kell, nem lehet üresen hagyni a házat. Azért annyira öreg még nem volt, hogy ne féltse az életét. Nem volt félős ember sohasem, de az óvatosságot tette mindig minden elé. Ha nem is értette már a világot annyira, mint a fiatalok, de azt észrevette ő is, hogy a nagy felfordulás csak nagy bajjal végződhet. Egész életét a faluban élte le. Ismert mindenkit, magyart, románt, öreget, fiatalt, jó és rossz embert egyaránt. Tapasztalt már jót is, rosszat is, úgy magyartól, mint romántól. Mondogatta is mindig, hogy a rossz és a jó nem lehet se román, se magyar. Nem azért rossz valaki, mert románnak vagy magyarnak született. Azért rossz, mert olyan a szíve. Hogy most a román falubeliek a rossz mellé társultak, azon sem csodálkozott. Látta ő, hogy merre halad a világ. A magyarok, nem csak a nyégerfalviak, a tárkányiak még inkább, már úgy meggazdagodtak, hogy gátat szabni gyarapodásuknak már nem igen lehetett. Igaz, dolgoztak inaszakadtukból, látástól vakulásig, nem kímélve sem magukat, sem családjukat. Aki nem bírta, beleroppant, belebetegedett, de a többiek vitték, húzták tovább az igát. A sok pénz még többet hozott, az embereknek minél több volt, annál többet akartak. Ha nem jött volna a háború, a medence szinte minden földje már a magyarok kezére került volna, kiváltképpen a tárkányiakéra, akikre mindenki irigykedett. De mint az lenni szokott, a szomszéd nyégerfalviak sem hagyták magukat, éltek a jó példával. Ők is egyre csak gyarapodtak, gazdagodtak. A környékbeli románok meg olyan földhözragadtak voltak, hogy sokszor még ennivalóra sem futotta nekik. Csak legeltetésből nagyon nehezen lehetett megélni. Ez itt a nagy baj, dörmögte sokszor Balaskó papó. Az irigységnél rosszabb dolog nincs a világon. A szegény nem csak irigyel, de vágyik is a máséra, kiváltképp, ha a gazdag nem az ő népe. Most aztán, ha jönnek a román király katonái, a falubeli románok és a környékbeliek azt gondolják majd, szabad a préda, azt csinálhatnak a magyarokkal, amit akarnak. A pópák meg a belényesi tanítók, ügyvédek még biztatják is őket. Csak egyre dörmögött magának az öreg, mást nem tehetett. Érezte a bajt, de abban bízott, mint más falubeli magyar ember is, hogy ha Tárkányt le is rohanják, a nyégerfalvi magyarokat nincs miért bántsák. A tárkányiak azok mindig kitartóbbak, büszkébbek voltak mindenkinél. Tehették, mert magyar volt az egész falu, nem keveredtek másokkal, saját magukat mindenkinél többre becsülték. Tehették, mert a tárkányi szegény ember a románok gazdagabbjával vetekedett. Ők még harcoltak is, hiába jöttek a hírek, hogy Magyarország elbukta a háborút és a franciák mindenben a románokat támogatják, a tárkányiak mégsem akartak meghajolni. Újra beálltak katonának a székelyek közé, annál is inkább, mert látták, hogy a románok már nem csak fenyegetőznek, hanem fegyverkeznek is. Megpróbáltak helytállni, de hiába, ha a székelyeknek menni kellett, akkor nekik meg muszáj volt letenni a fegyvert. Sebesen jöttek-mentek a hírek a napokban, de egyik rosszabb volt, mint a másik. Hogy hallotta a Tárkány felől jövő lövéseket, az öreg Balaskó papó már tudta, hogy nagy baj szakadt a szomszéd falura. Akkora már az övéi is úgy látták, menni kell, menekülni minél hamarabb, és amilyen gyorsan csak lehet. 

                                                                                                            

 (folytatjuk)

Gábor Ferenc

Köröstárkány, 2013. március

 

MVSZ Sajtószolgálat

7821/130321

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.