5. világkongresszusi programelőzetes - Mindennapi kenyerünk - Népjóléti konferencia

Mindennapi kenyerünk címmel, Dr. Bajnok István és Fetzer János elnöklete alatt első ízben tanácskozik népjóléti konferencia a Magyarok Világkongresszusán. Első ízben találkozik a szakszervezetek világa az egyházi és a nemzeti segélyszervezetekkel. Áttekintik azon adottságaink sokaságát, melyeket kihasználva emberhez méltóbb kiegyensúlyozott életet lehet megteremteni, akár az állam támogatása nélkül is, ami azonban nem mentesíti ez utóbbit a népjólét megteremtéséért viselt első számú felelőssége alól. Szó lesz egy olyan nyugdíjrendszerről, amely egyszerre támogatja az emberi méltóságot, a társadalmi felemelkedést és a népszaporulatot. És szó lesz a humán tőkevagyonról, miként a magyarság szerepéről a korszakváltásban. A rendkívül színes előadói kar legismertebb alakja Ft. Kozma Imre atya, apostoli protonotárius, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, de előadást tart az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának társelnöke, Varga Géza és Dr. Váralljai Csocsány Jenő is, aki nyugdíjazása előtt az oxfordi egyetem, majd a Pázmány Péter egyetem professzora volt.

 

 

Mindennapi kenyerünk

Népjóléti konferencia

Budapest, 2012. augusztus 17., 8-20 óra

MVSZ – Magyarok Háza

 

A konferencia elnöksége:

Dr. Bajnok István, Fetzer János

Program

 

Beléptetés: 8 -8 ó 25

 

Előadások

 

8:30 ó <> Gligor Kovács Csilla, a konferencia háziasszonya köszönti a résztvevőket

 

A Himnusz és a Székely Himnusz közös éneklése

 

1.      8:40-9.05 ó   <>  Dr. Bajnok István kandidátus, c. egy. docens, a Keresztény Pedagógus Társaság tb. elnöke:

    A nemzet népjóléti helyzete

2.      9:10-9.35 ó   <>  Ft. Kozma Imre apostoli protonotárius, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke:

    A mindennapi kenyerünk és a jól lét

3.      9.40-9.55 ó   <>  Zoltán Csaba-Szabó László, a Gondviselés Segélyszervezet anyaországi elnöke ill. a szervezet alelnöke:

    A Gondviselés Segélyszervezet bemutatása

4.      10.00-10.15 ó <> Turi László-Szabó László, az Erdély Mentőcsoport alelnöke ill. ügyvezető elnöke:

     Az Erdély Mentőcsoport bemutatása

5.      10.20-10.45 ó <> Lehel László-Bálint Gábor, az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke és igazgatója:

     A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tevékenysége

 

30 perc szünet

 

6.      11.20-11.45 ó <> dr. Frivaldszky Sándor mérnök, Keresztény Szociális Műhely:

     A keresztény szociális kérdések

7.      11.50-12.15 ó <> Balogh Béla út- és hídépítő mérnök, író:

     A magyarság szerepe a korszakváltásban

8.      12.20-12.45 ó <> Varga Géza országgyűlési képviselő, az OGY Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának társelnöke:

     Közjó és/vagy gazdasági növekedés

9.      12.50-13.15 ó <> Dr. Gazdag László közgazdász, egyetemi docens:

     A humán tőke vagyon

 

Ebédszünet

 

10.  15.00-15.25 ó <> Dr. Szőllősi József ügyvéd, Alkotmányos Jogfolytonosságot Visszaállító Nemzetgyűlés:

     Az állam legfontosabb meghatározó törvénye

11.  15.30-11.55 ó <> Prof. Dr. Váralljai Csocsány Jenő PhD ny. MTA kandidátus, Oxford University, Pázmány Egyetem:

     Az ország pusztulása a gyermekszám növekedés valószínűségi tükrében

12.  16.00-16.25 ó <> Simó Endre újságíró, Magyar Szociális Fórum:

     A szociális létbiztonság

13.  16.30-16.55 ó <> Dabasi Tamás, a Fehér Kéményseprők Szövetségének elnöke:

     Az érdekvédelem fontossága

14.  17.00-17.25 ó <> Tejfalussy András okl. vill. mérnök, méréstani szakértő, feltaláló:

     Hazánk mai egészségi- és gazdasági csődjének 12 alapvető fő oka, amelyeknek az eltitkolása is hazaárulás

15.  17.30-17.55 ó <> v. Tokay Rozália Anna faragóművész, a Szent Kamill Szociális Otthon és a kolozsvári MMTK elnöke:

     A hátrányos helyzetű közösségek önsegélyezése

16.  18.00-18.25 ó <> Matyasovszki Gábor közösségszervező, TAHSZ Kőbánya:

     A közösségépítés jelentősége a nemzetegyesítésben

17.  18.30-18.55 ó <> Kincsesné Salca Mária nyugdíjas, okl. földmérő mérnök, Összefogás a Fennmaradásért Mozgalom:

                A magyar találmányok és meglévő energiaforrásaink fontossága

18.  19.00-20.00 ó <> A konferencia ajánlásainak megfogalmazása, és a konferencia bezárása

 

A Szózat közös éneklése

 

A népjóléti konferencia feladata

 

A Mindennapi kenyerünk c. népjóléti konferencia elsősorban azért jön létre, hogy párbeszédet indítson a népjólétért és a nemzet jövőjéért tenni akarók között. Alapvető feladata a magyarság életfeltételeinek javításán fáradozni.

 

A ma valósága: nincs népjólét csak egyesek élnek jól. Áttekintjük, hogy mi okozza ezt a mai szomorú helyzetet. Bemutatjuk, hogy a nép élni akar, és ezért még a jelenlegi rendkívüli, nehéz körülmények között is milyen változatos megoldásokkal segítik az alulról szerveződő civilek az emberek túlélési esélyeit. Áttekintjük azon adottságaink sokaságát, melyeket kihasználva (amennyiben a nagypolitika hagyja!) emberhez méltóbb kiegyensúlyozott életet tudunk megteremteni, és ezzel tartósan emelkedő pályára helyezni a magyar nemzetet, s mintegy mintát is adunk a világ népei számára.

 

A magyar népjólét elképzelhetetlen anélkül, hogy az államrendet a Szent Korona Eszménye határozza meg, mely biztosítja az emberi méltóságot és a főhatalomnak az emberi esendőségtől való mentességét. Ezért érvényre kell juttatni a gyakorlatban is az ősi alkotmányunkat. Ki kell mondanunk azt, hogy haladéktalanul össze kell hívni a Jogfolytonosságot-helyreállító Nemzetgyűlést.

 

Ellent kell állnunk a nemzetek felszámolását célul kitűző törekvéseknek, és emlékeztetnünk kell, hogy minden, így mi halandó emberek is Isten teremtményei vagyunk.

 

 

 

Jövő a Szent Korona jegyében

Magyarok VIII. Világkongresszusa

Ópusztaszer – Budapest, 2012. augusztus 15-20.

 

Kongresszusi menetrend (V++)











                                   Jövő a Szent Korona jegyében

 

 

 

 

                                        Magyarok VIII. Világkongresszusa




 

                                                 Ópusztaszer-Budapest, 2012. augusztus 15-20.

 

 

 

 

Konferencia/Időpont

 

16.aug

17.aug

18.aug

19.aug

20.aug

Villámposta cím

Nyitókonferencia



 

 

 

 

 

elnok@mvsz.hu

Nemzetpolitikai esemény

 

 

 

 

 

 

 

Jövő a Szent Korona jegyében

 

 

 

 

 

 

Nemzetstratégiai konferencia


 

 

 

 

 

bottyanz@gmail.com

Elnökség: Dr. Drábik János, Patrubány Miklós, Borbély Imre, Bottyán Zoltán

 

 

 

 

 

 

"Hamvaidnak elhozása végett…"

 

 

 

 

 

 

Konferencia Petőfi Sándor haláláról

 

 

 

 

 

akiss.endre@gmail.com

Elnökség: Kiss Endre József, Fuksz Sándor

 

 

 

 

 

 

"Nem én kiáltok, a föld dübörög…"

 

 

 

 

 

 

Konferencia földről, vízről, élelemről

 

 

 

 

 

tanka.endre@gmail.com

Elnökség: Prof. Dr. Tanka Endre, Faludi Sándor, Dr. Boór Ferenc

 

 

 

 

 

 

 

In vivo




 

 

 

 

 

 

Demográfiai és orvoskonferencia a magyarságot sújtó betegségekről

 

 

 

 

 

codinfo@t-online.hu

Elnökség: Prof. Dr. Dávid Tamás, Dr. Horváth Szabolcs

 

 

 

 

 

 

Mindennapi kenyerünk


 

 

 

 

 

 

Népjóléti konferencia



 

 

 

 

 

fetzerjanos@gmail.com

Elnökség: Dr. Bajnok István, Fetzer János

 

 

 

 

 

 

Eltörött a hegedűm…


 

 

 

 

 

 

Konferencia a cigányságról


 

 

 

 

 

v.lg.zoltai.laszlo@gmail.com

Elnökség: v. Zoltai László

 

 

 

 

 

 

 

A Fény üzenete



 

 

 

 

 

 

Kulturális konferencia


 

 

 

 

 

grandp@iif.hu

Elnökség: Dr. Grandpierre Atilla


 

 

 

 

 

 

Élő rovásírás

 

 

 

 

 

 

 

 

Kerekasztal a székely-magyar rovásírásról

 

 

 

 

 

gyetvay@gmail.com

Moderátor: Dr. Mandics György, Gyetvay György Gergely

 

 

 

 

 

 

Magyar őstörténeti konferencia

 

 

 

 

 

 

Elnökség: Dr. Aradi Éva, Dr. Bakay Kornél, Dr. Varga Tibor

 

 

 

 

 

dr.eva.aradi@t-online.hu

Konferencia Teleki Pál miniszterelnök haláláról

 

 

 

 

 

 

Elnökség: Dr. Pusztaszeri László

 

 

 

 

 

 

lpusztaszeri@gmail.com

Radványi Jenő - Borászati konferencia és borverseny

 

 

 

 

 

 

Elnökség: Tamás Rita, Borbély Zsolt Attila, Komsa József, Radványi Viola

 

 

 

 

 

borbelyzsoltattila@gmail.com

Zárókonferencia

 

 

 

 

 

 

 

elnok@mvsz.hu

Nemzetpolitikai esemény

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MVSZ Sajtószolgálat

7582/120801










 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.