+11. világkongresszusi programelőzetes - Nyitó-konferencia

Augusztus 16-án, csütörtökön egész napos plenáris üléssel kezdődnek a  Magyarok VIII. Világkongresszusának munkálatai az ELTE-Gólyavár konferencia-központban. Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke köszönti a küldötteket. A megjelent diplomaták és meghívott vendégek üdvözlése után következik a Magyarok Világszövetsége elnökének beszámolója. Patrubány Miklós beszámol a négy évvel ezelőtti világkongresszus határozatainak végrehajtásáról, tájékoztat a Magyarok Világszövetségének helyzetéről, értékeli a magyar nemzet állapotát, és ismerteti a nyolcadik világkongresszus kitűzött céljait.

 

A délelőtti program részeként, a Magyarok VIII. Világkongresszusa keretében megrendezésre kerülő tíz konferencia elnökei ismertetik az egyes konferenciák feladatait.

 

A délutáni program keretében vezérelőadásokra kerül sor: Kocsis István a Szent Korona védőboltozatáról, Dr. Drábik János a magyar nemzetről, Dr. Orosz Mihály Zoltán a magyarországi cigányság állapotáról és az együttélés lehetséges formáiról, Böjte Csaba pedig népjólétről, kereszténységről és a magyarságról tart előadást.

 

A nyitó-konferencián fellép a délvidéki csókai férfikórus, és az ismert felvidéki énekes, Vadkerti Imre.

 

 

 

Nyitó-konferencia

Nemzetpolitikai rendezvény

Budapest, 2012. augusztus 16., 8-20 óra

Eötvös Lóránd Tudományegyetem – Gólyavár

1052 Budapest, Múzeum krt. 8-10.

 

 

 

Beléptetés: 8 ó - 10 ó

 

10.00 ó <> Himnusz és Székely Himnusz közös éneklés

 

            10.05 ó <> A megjelentek köszöntése

            10.10 ó <> Rákóczi-induló – a II. Rákóczi Ferenc férfikórus fellépése, Csóka – Délvidék

            10.15 ó <> Rácz Sándor, az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc élő hőse,

       a Magyarok Világszövetségének tb. elnöke köszönti

       a Magyarok VIII. Világkongresszusának részvevőit

            10.30 ó <> Megjelent diplomaták és vendégek üdvözlése

            10.45 ó <> Patrubány Miklós elnöki beszámolója: Ne csak kopjafákat, életfákat állítsatok!

            11.30 ó <> A világkongresszusi konferenciák elnökeinek feladatvázoló felszólalásai:

                               Prof. Dr. Tanka Endre, Dr. Horváth Szabolcs, Dr. Pusztaszeri László, Dr. Grandpierre Atilla,

       Dr. Bajnok István, Dr. Aradi Éva, Fuksz Sándor, Komsa József, Bottyán Zoltán, Gyetvay György Gergely

            12.50 ó <> Tisza menti magyar népdalok a csókai Rákóczi-férfikórus előadásában

 

            13.00-15.00 ó <> Ebédszünet

 

            15.00 ó <> Kocsis István: A Szent Korona védőboltozata

            16.00 ó <> Dr. Drábik János: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!  Mitől vagyunk magyar nemzet?

 

            17.30 ó <> Szünet

 

            18.00 ó <> Dr. Orosz Mihály Zoltán: Magyarország válaszúton: integrálható, vagy önálló nemzeti létre törő cigányság?

            19.00 ó <> Böjte Csaba atya, OFM : Népjólét-kereszténység-magyarság

            20.00 ó <> Vadkerti Imre – Felvidék: Hazám, hazám

 

20.05 ó <> Szózat – közös éneklés

 

 

 

 

Kongresszusi menetrend (V4)











                                   Jövő a Szent Korona jegyében

 

 

 

 

                                        Magyarok VIII. Világkongresszusa




 

                                                              Ópusztaszer-Budapest, 2012. augusztus 15-20.

 

 

 

 

Konferencia/Időpont

 

16.aug

17.aug

18.aug

19.aug

20.aug

Villámposta cím

Nyitókonferencia



 

 

 

 

 

elnok@mvsz.hu

Nemzetpolitikai rendezvény

 

 

 

 

 

 

 

Jövő a Szent Korona jegyében

 

 

 

 

 

 

Nemzetstratégiai konferencia


 

 

 

 

 

bottyanz@gmail.com

Elnökség: Dr. Drábik János, Patrubány Miklós, Borbély Imre, Bottyán Zoltán

 

 

 

 

 

 

"Hamvaidnak elhozása végett…"

 

 

 

 

 

 

Konferencia Petőfi Sándor haláláról

 

 

 

 

 

akiss.endre@gmail.com

Elnökség: Kiss Endre József, Fuksz Sándor

 

 

 

 

 

 

"Nem én kiáltok, a föld dübörög…"

 

 

 

 

 

 

Konferencia földről, vízről, élelemről

 

 

 

 

 

tanka.endre@gmail.com

Elnökség: Prof. Dr. Tanka Endre, Faludi Sándor, Dr. Boór Ferenc

 

 

 

 

 

 

 

In vivo




 

 

 

 

 

 

Demográfiai és orvoskonferencia a magyarságot sújtó betegségekről

 

 

 

 

 

codinfo@t-online.hu

Elnökség: Prof. Dr. Dávid Tamás, Dr. Horváth Szabolcs

 

 

 

 

 

 

Mindennapi kenyerünk


 

 

 

 

 

 

Népjóléti konferencia



 

 

 

 

 

fetzerjanos@gmail.com

Elnökség: Dr. Bajnok István, Fetzer János

 

 

 

 

 

 

Eltörött a hegedűm…


 

 

 

 

 

 

Konferencia a cigányságról


 

 

 

 

 

v.lg.zoltai.laszlo@gmail.com

Elnökség: v. Zoltai László

 

 

 

 

 

 

 

A Fény üzenete



 

 

 

 

 

 

Kulturális konferencia


 

 

 

 

 

grandp@iif.hu

Elnökség: Dr. Grandpierre Atilla


 

 

 

 

 

 

Élő rovásírás

 

 

 

 

 

 

 

 

Kerekasztal a székely-magyar rovásírásról

 

 

 

 

 

gyetvay@gmail.com

Moderátor: Dr. Mandics György, Gyetvay György Gergely

 

 

 

 

 

 

Magyar őstörténeti konferencia

 

 

 

 

 

 

Elnökség: Dr. Aradi Éva, Dr. Bakay Kornél, Dr. Varga Tibor

 

 

 

 

 

dr.eva.aradi@t-online.hu

Konferencia Teleki Pál miniszterelnök haláláról

 

 

 

 

 

 

Elnökség: Dr. Pusztaszeri László

 

 

 

 

 

 

lpusztaszeri@gmail.com

Radványi Jenő - Borászati konferencia és borverseny

 

 

 

 

 

 

Elnökség: Komsa József, Horváth Csaba, Borbély Zsolt Attila, Radványi Viola, Tamás Rita

 

 

 

 

 

borbelyzsoltattila@gmail.com

Zárókonferencia

 

 

 

 

 

 

 

elnok@mvsz.hu

Nemzetpolitikai rendezvény

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MVSZ Sajtószolgálat

7590/120812










 

 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.