A rovásírás rövid története és legfontosabb emlékei

"Tudjátok, miért hivattalak Benneteket ide, szent magyar hagyatékunk
õrizõit, tanítómestereit?. Õsi szokás szerint valamelyikteknek átadom majd a
máglya tüzénél nemzetünk hagyatékának gyarló emberi jelvényeit, az írásos
botot és a szent rovást. A hagyatékot magát, már lelketekben õrzitek
mindannyian, s tanítjátok azoknak, kik érdemesek reá." (Wass Albert)

Az õsmagyar rovásírás legrégebbi emléke a 6500 éves, tehát újkõkori
tatárlakai agyagkorong, amelyet N. Vlassza, román régész 1961-ben talált az
erdélyi Tatárlakán egy sírban, férficsontok mellett. A lelet rendkívüli
jelentõségének több oka van. Egyrészt igen korai kárpát-medencei
írásbeliséget bizonyít, mivel helyi agyagból készült. Másrészt három betû az
õsmagyar rovásírásból felismerhetõ, ezek a Z, Ny és Gy. Nagyon fontos, hogy
pont az Ny és Gy jelek maradtak fenn a korongon, mert ezek a hangok a
Ty-vel, Sz-szel, Zs-vel, Cs-vel együtt nyelvünk hangkészletének legõsibb
rétegéhez tartoznak, mivel az etnogenetikailag fiatalabb, de késõbb a
közelünkben élõ népeknek, keltáknak, etruszkoknak, pelazgoknak,
fõniciaiaknak ezekre a hangokra nem volt jelük, ezért feltehetõen
hangkészletükben sem szerepelt.

A korong igazolja, hogy kárpát-medencei jelenlétünk nem a 896-os
honfoglalással kezdõdött. Az is rendkívül fontos, és talán ez magyarázza,
hogy a hivatalos tudomány elhallgatja leletünk jelentõségét, hogy a korong
és a mellette lévõ két másik téglalap alakú agyagtáblácska 1000-1500 évvel
idõsebb, mint a hasonló képjeleket tartalmazó sumér agyagtáblák az al-ubaidi
és uruki kultúrát követõ Jemdet-Nasr korszakból. Ez azt jelenti - és erre
már Torma Zsófia és Fehérné Walter Anna is rámutatott, hogy rokonság áll
fenn a kárpát-medencei és a sumér írásbeliség között, sõt a Kárpát-medence a
kiindulópont.

A korong bal alsó negyedében lévõ Gy rovásjelhez hasonló a sumér "pa"
szótag, amelynek jelentése vezetõ, irányító, parancsnok, magyarul gyula.
Természetesen egyetlen leletre nem lehet ilyen horderejû következtetéseket
felépíteni. A tatárlakai korong azonban nem egyedülálló lelet, hanem egy
kultúra elõfutára, része és megfelelõ politikai és régészeti hozzáállás
mellett valószínûleg több hasonló bizonyítékunk lenne. Egyelõre az is
bizonytalan, hogy a tatárlakai leletegyüttes jelenleg hol van. A széleskörû
nemzetközi tudósgárda vizsgálódása után állítólag (szóbeli közlés) a
Kolozsvári Történelmi Múzeum gyûjteményébe került vissza. Götz László írja
le, hogy a Torma-gyûjteménybõl származó egyik tordosi korong rokonítható a
British Muzeum híres Blau tábláival, amelyek Vlassza szerint az uruki és a
Jemdet-Nasr kultúrákhoz tartoznak, azaz kb. 5200 évesek. Azt a kultúrát,
amelynek a tatárlakai korong is korai terméke, ma a régészet Tordos-Vinca
(Bánáti) kultúrának nevezi. Elsõ és méltatlanul mellõzött feltárója Torma
Zsófia (1840-1899) régésznõ, akirõl a "Torma Zsófia igazsága" címû
fejezetben bõvebben ejtek szót. A tatárlakai korong felhívta a világ neves
régészeinek, sumerológusainak, antropológusainak figyelmét a
Kárpát-medencébõl kiáradó, gazdag, fejlett újkokori és rézkori kultúrákra.
Adam Falkenstein német, Alexander Kifisin orosz sumerológus, Sinclair Hood,
az athéni Brit Régészeti Iskola igazgatója, Titov és Borisz Perlov orosz
kutatók, de maga Vlassza is, egyértelmûen állapítják meg a mezopotámiai
kapcsolatot.

Nálunk a hivatalos tudomány hallgat, mintha a tatárlakai korong nem is a mi
erdélyi leletünk volna, még akkor is, ha 1920-ban egy igazságtalan és
kegyetlen politikai döntés miatt határainkon kívül került. Csak kilenc évvel
a világszenzációt keltett feltárás után, 1970-ben jelenik meg Makkay János
professzor könyve Tartariai leletek címmel és húsz évvel (!) késõbb, 1981
novemberében a kecskeméti Forrás folyóiratban a külföldi tudósok
következtetése, hogy a sumér írásbeliség lehetséges kiindulópontja Erdély.
Ennek a közlésnek meg is lett a következménye, a már 13 évfolyamot megért
lapot azonnal beszüntették. Sajnos a trianoni átok nemcsak országunk
területét csonkította meg, hanem évezredekre visszamenõen õstörténetünket
is. Világszerte publikáló régészek, kutatók, pl. Lord Colin Renfrew a
trianoni határokat valami õsidõktõl fogva meglévõnek tartják, és a mi õseink
kultúráit, régészeti leleteit mint romániai, bulgáriai, jugoszláviai,
délszlovák leleteket és kultúrákat emlegetik, holott ezek jelentõsége éppen
abban áll, hogy kézzelfoghatóan bizonyítják, hogy legalább 7000 éve, az
újkõkortól Kárpát-medencei õslakosok vagyunk.

Talán ennek "köszönhetõ", hogy Jován Todorovics horvát írástörténész
térképén úgy tünteti fel a trianoni határokat, mintha nem csak 1920-tól,
hanem már az újkõkorban és a rézkorban is léteztek volna. (újkõkor: Kr. e.
5000-3000, rézkor: Kr. e. 3000-2000)


Továbbítva -

Torma Zsófia õsrégészA magyar kutatók közül az egyik legtöbbet Torma Zsófia
tette, akinek hagyatéka egy 11 ezer darab feliratos agyagkorongból álló
gyûjtemény. Hagyatékát felháborítóan gondatlanul kezelték és kezelik, holott
külföldi régészek, kultúrtörténészek, amatõr kutatók hada vetette rá magát a
neki köszönhetõ felfedezésekre. Itthon mélyen hallgatnak róla, csupán
kevesen, többek között Makkay János, Götz László méltatták. A zseniális Götz
László szintén megkapta a hivatalos tudománytól a megbélyegzõ "amatõr"
jelzõt, holott a Keleten kél a Nap címû kétkötetes munkája a kevés
megbízható és rendkívül pontos forrásmunkák közé tartozik õstörténetünket
illetõen. Az agyagtáblák jeleit külföldön dolgozták fel, analizálták és
osztályozták, majd besorolták õket olyan megalitikus kultúrák emlékei közé,
amelyeknek terméke pl. Stonehenge, vagy a piramisok. Nálunk pedig mély
hallgatás és finnugor bogyógyûjtögetés.

Torma Zsófia gyûjteményét - már, ami megmaradt belõle - sokan felhasználták
és használják kutatásaikban anélkül, hogy említenék, vagy kellõképpen
méltatnák õt (H. Schmidt, Vasics, Gordon Childe, Krantz, Renfrew, Vlassza,
Todorovics). Az agyagtáblákat pedig cserépfenekeknek vagy orsónehezéknek
nevezik, holott az orsónehezék vastagabb és középen lyukas, ráadásul ilyen
rovásfeliratos orsónehezék látható a Budapesti Történeti Múzeum állandó
kiállításán is. Vitatott, hogy mi lehetett a nagy számú korong funkciója,
amelyeket Torma Zsófia a Maros leszakadozó partfalából gyûjtött össze.
Elképzelhetõ, hogy fazekastelep állott ott, azonban tudván
rovásemlékeinkbõl, hogy nálunk a köznép sem volt írástudatlan (pl. szarvasi,
alattyáni, jánoshidai tûtartók, közkatonák övcsatjai, íjtegezei,
nyíltegezei), azt feltételezem, hogy a helyszínen egy iskola mûködött és a
korongokon lévõ betûkbõl õseink gyermekei szótagokat, szavakat, mondatokat
raktak ki.

A rovásírás tehát birtoklevelünk a Kárpát-medencére, Kárpát-medencei
õsiségünk bizonyítéka. Annak a 6-7 ezer éves teremtõ és termékeny
jelenlétnek a bizonyítéka, amelynek során Közép-Európa legjelentõsebb
újkõkori és rézkori kultúráit hoztuk létre, pl. a Kõrös kultúrát, az alföldi
és dunántúli vonaldíszes kerámia kultúráját, a Tordos-Vinca (bánáti), a
zselizi, a lengyeli, a tiszai, a tiszapolgári, bodrogkeresztúri kultúrákat.

A rovásírás a szkíta-hun-avar-magyar folytonosság bizonyítéka is, mert
õseink tárgyain megtalálható, a fejlõdés levezethetõ.

Friedrich Klára
magyartudat.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.