Küldöttválasztó gyűlés Révkomáromban

Az Magyarok Világszövetsége Felvidéki Országos Tanácsa február 11-én, szombaton tartotta küldöttválasztó közgyűlését Révkomáromban.

A Csemadok székházban lezajlott tanácskozást Stubendek László, a helyi Csemadok alapszervezet elnöke köszöntötte méltató szavakkal, sok sikert kívánva a jövőbeni munkához és bejelentette, hogy kezdeményezni fogja az általa vezetett szervezet tagként való csatlakozását a Magyarok Világszövetségéhez. Fuksz Sándor a Felvidéki OT elnöke megköszönte a példaértékű közeledést és átadott Stubendek Lászlónak egy Bély községben előkerült, 1849 augusztus 6-án kelt „SZÓZAT Komárom rendíthetetlen várából a feldunai hív magyar néphez” c.  röpiratot, amelyet Klapka György tábornok és Újházy László kormánybiztos jegyzett a császári csapatok felett aratott győzelem után.

A résztvevők titkos szavazással megválasztották az MVSZ Küldöttgyűlésének felvidéki tagjait és a Felvidéki OT elnökségét.

A Világszövetségre váró feladatok közül ez évben kiemelkedik az augusztusban megrendezendő  Magyarok VIII. Világkongresszusa, melynek vezérgondolata „Jövőnk a Szent Korona jegyében”  lesz és előadások, konferenciák sora foglalkozik majd nemzetünk sorskérdéseivel.

Az egyéb szervezeti kérdéseken túl termékeny vita bontakozott ki a közelgő előrehozott parlamenti választásokról, a felvidéki magyarság politikai kilátásairól és választási alternatíváiról. Az Országos Tanács határozatban szólítja urnákhoz a magyar választókat és kéri fel a Magyar Koalíció pártját is önrendelkezésünk következetes képviseletére. A vitában elhangzott vélemények tükrözték nemzeti közösségünk jogos elvárását az eddiginél bátrabb és következetesebb érdekképviselet iránt, amely nem alapulhat kevesebbre, mint az önrendelkezésre. Ez  a szó – sajnos – hiányzik választási propagandaanyagokból. Az elvtelen, látszatproblémákra, gazdasági haszonszerzésre épített politika könnyen elveszítheti, elveszíti támogatóit…!

 

MVSZ Sajtószolgálat

7408/120213

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.