A Szabados György Gergely (1887-1964), szegedi bognármester emlékét őrzők nagyszerű adománya

Újabb nagyszerű adomány érkezett a Magyarságtudományi Egyetem megalapítását célzó Keresünk százezer magyar embert! című gyűjtés keretében. A 2011. október 23-án bejelentett gyűjtésére ezúttal Kanadából érkezett 1.063.511 forint, ami 4.525 kanadai dollár-nak felel meg, a Kanadai Máltai Szeretetszolgálat közvetítésével. Az adományt Szabados György Gergely (1887-1964), szegedi bognármester emlékére tették a világon szétszóródott utódai, akik szerényen a háttérben kívánnak maradni.

 

A Magyarok Világszövetsége nyilvánosan köszönetet mond a nagyszerű adományért, elismeréssel nyugtázva azt is, hogy a Szabados György Gergely (1887-1964), szegedi bognármester emlékét őrzők évek hosszú sora hathatósan támogatták a Magyarságtudományi tanulmányok és a Magyarságtudományi füzetek kiadását.

 

A felmenők emlékének őrzése, tiszteletben tartása az MVSZ álláspontja szerint követendő példa, és önmagában is része a magyar nemzetszolgálatnak.

 

Alább közzétesszük Szabados György Gergely (1887-1964), szegedi bognármester életútját, úgy ahogy az a Forrai Sándor Rovásírás Kör honlapján olvasható (http://www.rovasirasforrai.hu) 

Szabados György Gergely

Fehér Gábortól, a Magyarságtudományi Füzetek és a csángók ügyének támogatójától kértük ezt az írást, mert felkeltette érdeklődésünket a neve mellett mindig olvasható mondat: Szabados György Gergely (1887-1964), szegedi bognármester emlékére. Elolvasva Szabados György Gergely élettörténetét, megértettük miért büszke Fehér Gábor és Családja az anyai nagyapára. Szeretettel ajánljuk a honlap olvasóinak figyelmébe. Friedrich Klára - Szakács Gábor

Szabados György Gergely egy 10-gyermekes bácskai bunyevác családba született 1887 március 12.én. 11-éves korában apja Szabadkára küldte bognár kisinasként. Tanulmányait Szegeden végezte, ott tette le a mestervizsgát is. Ott nyitott műhelyt is, ahol az I. Világháború kitöréséig kisiparosként dolgozott egy néhány inassal és segéddel. 1905-ben feleségül vette a vele közel egykorú, szintén 10-gyermekes családból származó Lőrincz Borbálát. 4 gyermekük született. 28 éves korában besorozták katonának, és a következő 4 évet a fronton töltötte. Bevonulása előtt az inasokat haza küldte szüleikhez; műhelyét pedig a teljes felszereléssel bérbe adta segédjeinek, azzal a kikötéssel hogy feleségének adják a bérleti díjat, akinek 4-éves gyermekével ez volt az egyedüli jövedelme. Műhelyét a segédek viszont széthordták; feleségének fizetsége elmaradt.

Szabados bognármester túlélte a háborút, és amikor haza került, újra kezdte életét. 1919-ben a segédek feljelentették "mert burzsuj", és a hírhedt Szamuely különítmény kereste is, de sikertelenül. A Tanácsköztársaság bukása után Szabados bognármester házat épített, bognárműhellyel egyben, hogy kora reggeltől késő estig tudjon dolgozni / ezentúl egyedül. Apósa, anyósa korai halálával, az ott árván maradt 5 gyermek közül a 2 legkisebbiknek lett gyámja, akiknek szakmát adott kezükbe.

Trianon nagy szegénységet, egyre kevesebb megrendelést eredményezett. Szabados bognármester eladta szegedi házát és egy szőlővel, gyümölcsfákkal betelepített kelebiai tanyát vett a ház árából, de a 1930-as évek nagy gazdasági válsága miatt a megtermelt gyümölcsöt még ingyen sem vették át. Műhelyét ugyan megtartotta, de leállt az iparban megrendelés is. Azt ették amit termeltek. Végül is, a család visszaköltözött Szegedre.

A II. Világháborúban újra behívták katonai szolgálatra. A család szétszóródott, mindenki ott boldogult ahol megélhetőséget talált / Erdély, Észak-Magyarország. 1945-ben a szovjet csapatok elől menekültek; többségben a tokodi bányában húzódtak meg; de azután lassan többségben egyenként visszatértek Szegedre. A szegedi házat kiürítve találták, kivéve egy oda beköltözött családot. A hontalan családot nem űzték el, inkább meghúzódtak a bognárműhelyben egy néhány hétig, amíg az a család nem talált magának lakást máshol.

1947-ben meghalt Szabados bognármester "Boriskája". Ugyanakkor beindultak a B-listázások, elbocsájtások, kitelepítések, internálások, kínzások, kivégzések. Ezekből a család minden tagja kapott kóstolót valamilyen formában. Újra szétszóródott a család; 1956-ban egyesek, kamaszkorú fiaikkal külföldre menekültek; Szabados bognármester magára maradt Szeged szegény külvárosában, Rókuson. Egyik lányának később sikerült állást kapnia Szegeden, s így visszakeveredett oda egy néhány évre.

1964 decemberében Szabados György Gergely visszatért Teremtőjéhez. Maradványai a szegedi rókusi temetőben nyugszanak, melyre durva kegyeletsértéssel a szegediek által "csonttelep"-nek vagy "szellemváros"-nak csúfolt lakóházakat építettek - a maradványok exhumálása nélkül. Háza és bognár műhelye helyére Tesco parkolót aszfaltoztak.

Szabados György Gergelynek mind három felnőtt-kort elért gyermeke pedagógus szakmát választott magának. Temető illetve sírhely hiányában, 1 lánya, 6 unokája (1 pedagógus, 1 orvos, 2 mérnök, 2 pilóta) 11 dédunokája, és 3 ükunokája próbálja életben tartani ennek az anyagi világban jelentéktelen, de a lelkivilágban jelentős magyar embernek emlékét.

Legfiatalabb lánya / ma a legidősebb családtag / ekként emlékezik meg apjáról:

"Ugyanakkor kevés embernek voltak olyan jó szülei mint nekem. Akármennyi gondjuk volt, akármilyen nehéz volt az életük, rám mindig volt figyelem, türelem, szeretet. Nem kényeztettek: nem mindent kaptam meg amit kértem, de gondoskodás, jó szó bőven volt. Mint a pelikán saját vérükkel, életüket a sok gond, munka rövidítette, de védték életünket, segítették fejlődésünket, fizették taníttatásunkat. Tata minden tankönyvünket gondosan átolvasott. Még középiskolás koromban is ha irodalom történelem vagy földrajzból elakadtam, naprakészen eligazított."

Szabados György Gergely, szegedi bognármester szolásmondása:

"A fölszabadulást ne nyugat felől várjátok, mert az mindig keletről jön".

 

MVSZ Sajtószolgálat

7387/110116

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.