Petőfiért! - 2. - Kiss Endre József: Petőfi szellemében

Petőfi Sándor eltűnésének 162. évfordulóján, a Magyarok Világszövetsége emlékező megmozdulást szervezett Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székháza előtt, a Széchenyi téren, El kell temetnünk Petőfi Sándort! címmel.

 

A megmozdulás legnagyobb hatású felszólalása a Kiss Endre Józsefé, a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtára igazgatójáé volt, amelyet a jelen levők hangos ovációval fogadtak. Alább közzé tesszük a beszéd teljes szövegét.

 

 

2011.07.31.-KissEndreJózsef.JPGP E T Ő F I         S Z E L L E M É B E N

 

Honfitársak !  Mindenki, aki valamennyire ismeri Petőfit, tudja, hogy ha ma megjelenne közöttünk, akkor radikálisnak, szélsőségesnek és minden egyébnek bélyegeznék, amiket még hozzá szoktak ragasztani ezekhez a jelzőkhöz. Jelenlegi közállapotainkat ismerve, Petőfi nagy valószínűséggel most börtönben ülne, mint politikai fogoly, mert egy Budaházynál és Szaszkánál élesebben bírálná és lendületesebben támadná mindazokat, akik azon mesterkednek, hogy hazánk véglegesen hódoltsági terület maradjon.

A szellemét azért idézhetjük, mert őt még nem sikerült elhallgattatni, életművét a feledésnek átadni, érdektelenségbe fullasztani, pedig ’89 előtt és után sokat megtettek mindezért. A verseiben megénekelt igazságok ma is időszerűek, leleplezők, nemzeti érzést, szabadságvágyat ébresztők, ezért veszélyeseknek tartják mindazok, akik ellenségei a nemzet szabadságának. Ahogyan ő prófétálta:

 

„S ha elesnénk egy szálig mindnyájan,

  Feljövünk a sírbul éjféltájban,

  S győztes ellenségidnek megint kell

  Küzdeni kísértő lelkeinkkel.”

(A szabadsághoz)

 

A teljes Petőfi azonban csupán akkor lehet a nemzeté, ha előbb eltemetjük a posztkommunista beidegződéseket, lerázzuk magunkról a liberális ideológiai terror erőszaktételét és „ismét magyar lesz a magyar”. A mai összegyülekezésünk már eleve használ a jó ügynek azzal, hogy Petőfire felhívja a figyelmet, hogy a verseit újraolvassák, szavalják, hogy szókimondásával többen szembesülnek.

A konkrét kérdésünk jelenleg az ő végtisztesség adásának ügye. Azért vagyunk most az Akadémia előtt, mert ebben az ügyben a „labda” az Akadémia térfelén van. Az elmúlt két évtizedben sokat hallottunk és olvastunk meghazudtolt, elhallgatott, hamisított tudományos eredményekről, sohasem tisztázott kérdésekről, fel nem oldott ellentmondásokról. Szeretnénk arról megbizonyosodni, hogy az Akadémia azt a feladatát teljesíti, amiért alapították; hogy rendezi a diktatúrából maradt terhes örökségét; megmutatja, hogy képes az erkölcsi és szakmai megújulásra; hogy az alkalmi, intézményi érdek soha nem írja felül a küldetését; hogy a nevével, tekintélyével nem szolgáltat alibiket, pusztán politikai döntésekhez a nyilvánosság manipulálásának a szándékával, hanem mindig elsőbbséget biztosít az objektív igazságnak.

Mindezeket remélve szólítjuk fel az Akadémia vezetőit és tagjait, hogy tegyenek meg mindent a történelemhamisítás és irodalomhamisítás ellen, valamint a tudományos igazság kutatásáért és terjesztéséért és a magyar érdekű tudományszervezésért ebben a konkrét kérdésben is ! Mert – ha magunktól nem jut eszünkbe és a figyelmeztetés bár lepereg rólunk -  Petőfi költő-barátjának sorai emlékeztetnek a nemzet több, mint másfél évszázados adósságára, hogy a lelkiismeretünkkel együtt vádoljon mindannyiunkat:

 

 

„Behantozatlan áll                 S hazám leányi közt

Hamvai fölött a hely.              Nincs egy Antigoné,

Hol, merre nyugszik ő,           Ki sírját fölkeresve

Nem mondja semmi kő,         Hantot föléje nyesve,

Nem mondja semmi jel.         Virággal hintené !”

(Arany János)

 

 

Budapest, Széchenyi tér, 2011. július 31.

Kiss  Endre  József

 

 

Szégyen és pirulás nélkül tovább nem tűrhetjük a bizonytalanságot s még jókor el kell magunkról hárítani a késő kornak bizonyosan bekövetkező vádját, hogy kortársunknak, a nemzet nagy költőjének sírját felkeresni restek valánk, s a helyett megelégednénk naponkint megújuló mendemondákkal, melyeket részint a jóakarat, de többnyire a rövidlátóság s nem ritkán szándékos áltatás koholt végnélküli ámításunkra. Tudni akarjuk, tudnunk kötelesség: Petőfi Sándor hol és mikor halt meg! – írta 1860-ban Pákh Albert, a Vasárnapi Újság alapító főszerkesztője, Petőfi barátja. A feladat ma, százötven év múltán is ugyanaz: Fel kell kutatnunk, és el kell temetnünk Petőfi Sándort!

 

„Behantozatlan áll                S hazám leányi közt

Hamvai fölött a hely.             Nincs egy Antigoné,

Hol, merre nyugszik ő,          Ki sírját fölkeresve

Nem mondja semmi kő,        Hantot föléje nyesve,

Nem mondja semmi jel.        Virággal hintené !”

(Arany János)

 

MVSZ Sajtószolgálat

7257/110731

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.