Nyomozás indult a vak fiatalembert bántalmazó rendőrbűnözők kézre kerítésére

Sajtószolgálatunk és a Honlevél újság 2010. novemberi száma Oltalmazott rendőrterror Magyarországon cím alatt nyilvánosságra hozta egy vak, fehér bottal járó fiatalember, V.P. súlyos bántalmazását 2006. október 23-án este. V.P. egy budapesti kávéházban ült, amikor rohamrendőrök rontottak be a helyiségbe. A fehér botját maga előtt tartó fiatalembert is kituszkolták az utcára, ütlegelték, majd közvetlen közelről 10 gumilövedéket lőttek a hátába.


Az MVSZ Sajtószolgálatának közleményére hivatkozva, pár nap múlva a Budapesti Nyomozó Ügyészség ügyésze, dr. Hetényi Gábor levélben fordult a Magyarok Világszövetségének elnökéhez, bejelentve, hogy „… a Magyarok Világszövetsége Sajtószolgálatának honlapján található, 2010. december 09-i keltezésű „OLTALMAZOTT RENDŐRTERROR MAGYARORSZÁGON – A leggyalázatosabb eset: Egy fehérbotos, vak fiatalember bántalmazása” (http://www.mvsz.hu/sajtoszolgalat/20101209_rendorterror.html) című írásban foglaltak alapján a Budapesti Nyomozó Ügyészségen Nyom.2303/2010. számon védekezésre képtelen személy ellen elkövetett súlyos testi sértés bűntettének gyanúja miatt a mai napon nyomozást rendeltünk el.” Az ügyész kérte az MVSZ közreműködését a példátlan rendőri túlkapással kapcsolatos további részletek pontosítására. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke a Nyomozó Ügyészség rendelkezésére bocsátotta mindazon információt, amellyel a Szövetség ez ügyben rendelkezett.



A Magyarok Világszövetsége fokozott figyelemmel várja a 2006. október 23-án garázdálkodó rendőrbűnözők kézre kerítését megcélzó nyomozás fejleményeit.


- A 10 gumilöveg becsapódása V.P. hátán


MVSZ Sajtószolgálat


7175/110324



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.